Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 2. szám - Bevezetés
Bevezetés Farkas András halála után sok-sok levél érkezett a szerkesztőségünk címére. Mindenkit megdöbbentett a hír: Farkas András, az egriek kedves Lupusa nincs többé. Több nekrológot küldtek publikációs igénnyel, baráti megemelékezéseket, nekünk is, és az elhunyt író özvegyének is. Ekkor a VII. évfolyam 1. számán dolgoztunk, melynek törzsanyagát még Farkas András kérte szerzőinktől. Annyi írás gyü- lemlett fel és egészült ki a gyakran irodalmi igényű levelekkel, részvéttáviratokkal, hogy mindez már szétfeszítette volna a lap megszokott kereteit. Senkit nem akartunk megbántani azzal, hogy éppen őt utasítjuk vissza. De elsősorban nem valamiféle akaratgyengeség indokolta a jelen szám különkiadását, hanem az a tény, hogy Farkas András élete és munkássága, a sokakhoz fűződő barátsága egyszerűen közkinccsé vált. Immáron része Eger történetének letagadhatat- lanul. Helyt adtunk tehát a kéréseknek, és ezúttal tesszük közzé mindazoknak a baráti és jószándékú mondandóját, akik szerettek volna megemlékezni elhunyt barátunkról, a lap néhai felelős szerkesztőjéről és tulajdonosáról. (Mindezt a teljesség igényének lehetősége nélkül tesszük, akkora életműről van szó, és annyi a felgyülemlett anyag.) Számtalan levél és dokumentum került elő a ránk hagyományozott dobozokból, melyek egy korszakról beszédesen vallanak. Ezekből is szeretnénk ismertetni néhányat a kedves Olvasókkal. Sokan nem ismerik a munkásságának javarészét sem, mivel a könyvei kereskedelmi forgalomban nemigen voltak. Szűkebb baráti köre és irodalmár barátai ismerhették csak igazán azt a gondolati gazdagságot, mellyel jelenkoráról vallani akart ez a hosszú, hányatott, mégis sikeres életet megélt író. Ezért e gyűjtemény szerves részét képezik Farkas András művei, a belőlük kiemelt részletek is. Ezennel közzéadjuk őket Egernek, Farkas András kedves szülővárosának, és mindazoknak, akik szerették, nem szerették, ismerték, nem ismerték, de akiket mindenképpen illet ez a gyűjtemény. 7\ KIADÓ VII. évfolyam 1997.május # Farkas Andrásra emlékezve # Különszám MiMf/apíű 3