Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 1. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Losonci Miklós: Molnár József állandó gyűjteménye a Nagyrédei Galériában
egri cisztercita gimnázium, -személyesen a tehetségét pallérozó dr. Ágoston Júlián, képességeit fejlesztette Gallér Tibor pesti képzőművészeti iskolája. Ez az útja. sajátos. Szüntelen előre és magasabbra lendülő festői ösvény. Tág kincsestár, mely immár a Nagyrédei Galériában fölvonultatja csöndes látomásaiban nemcsak olvasó édesanyját, a régi fatelepet, a szüret vidám puttonyait, a szérűskertet, násznépet, a „mi utcánk” színes neszezését, a káposztáskertet, hanem böszörményi házakat is, tokaji kikötőt, lágymányosi részletet és egri hangulatot, Velencét, római piacot, -hazai tájakat és a nagyvilágot. Elsősorban és mindenek előtt azonban a „Mátraalja színeiben őrzött emlékeit” -ahogy pogány 0. Gábor laudációja íródott. Munkássága képekkel szentelte meg Nagyréde utcáit, a dombosodó környéket, az évszakok színtermését, -így maradt Nagyréde képi krónikása, így lett a magyar képzőművészet új, jeles alakja Molnár józsef. Tisztulunk, gazdagodunk általa is, -művészete hozzátartozik a magyar kultúra XX századi fejezetének szellemi vagyonához. Losonci Miklós Szüret Böszörményi sarok VII. évfolyam 1997. március hó # 1. szám 59