Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Farkas András: Versek
Farkas András versei Közép-Evropa XL. Táviratok a vándorúiról VII. Az arcomon a görbék, Az árkok elregélik, Éveimről, ha félig, Testem mivel gyötörték A gondok és a törpék, Akik folyton felélik A másét tetejéig -, így lesz az arc tükörkép, Az a valódi készlet, Amit a földi vándor Szégyenként is magán-hord, Mert többször levitézlett, Sok kéz fel-lajstromozta, Hányszor járkált tilosba. XLI. Szokratészra ítéletet Hirdettek, testét meg is ölték, Mint veszett kutya fattya-kölykét, A bosszú ennyit tehetett. Tolsztojra átkot vethetett Egyháza, hitét meg se törték, Maradt, mint egy leköpködött kép, Szilárdan, maga volt a Tett. Mindkettő hűen hallgatott A belső Hangra. Ezt nem Tűrték. Mint a Kereszten Jézus, soha bocsánatot Nem kapva itt, a Földön - Miért? A Hang kitől jön? Közeledik a célszalag, Fénnyel teli, de színtelen, Én jó irányba hívtalak, De közénk állt a félelem, Ez a fátyolszerű alak, A hatalom úgy jött velem, Akár az átok, mialatt Megérintett a győzelem, De kértem az alázatot, Hogy térden állva sejtse meg, Beérnek-e az érdemek, Vagy az Isten mit szólhatott, Mikor a benti akarat Egészen egyedül maradt? István királyhoz XXII. Futnánk a gondjaink elől, Beláthatatlan utakon, Amiket a sejtés jelöl, Félig rabon, vagy szabadon, Hangok szállnak mindenfelől, Magam is többször hallhatom, Ki hol téveszt, mit nem közöl, Mitől nő meg káprázatom, Már néha-ritkán rájövünk, Közelről érzem, érthetem, Lehet külsőleg örömünk, A vagyonom az életem, És mégis minden úgy közös, Ahogy a végén túl köröz. VII. évfolyam 1997. március hó # 1. szám
