Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 1. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: Kiss Roóz Ilona
elmék kezdik megérteni, hogy az élet valósága - a szellem szárnyalása nem alkalmazkodik mégoly fennkölt szabványokhoz sem. Pályája során Kiss Roóz Ilona bizonyságul szolgál a tekintetben, hogy a mesterségbeli tudás elválaszthatatlan a művészi indítékoktól, csupán akkor érdemes vállalnia a Szakma gyakorlatával járó nehézségeket, ha fáradságos kivitelezéssel sikerül a műben kifejezésre váró szépségigényt érzékeltetnie. Valahány kerámiája egyesíti a képzőművész alakító készségének az ismérveit, s nemcsak a plasztikai formálás biztonságát, de a kolorisztikus választékosságot is. Már az Ipar- művészeti Iskolában a szobrászat klasszikus hagyományai nyomán tanulta az agyagban történő mintázást, majd a Képzőművészeti Főiskolán festészettani tapasztalatokra is szert tett. Munkahelyén - a kemence mellett - a színisme kísérletei is helyet kapnak; az elkészült figurák, dekórok azt a benyomást keltik, hogy megalkotásukban a festői kidolgozás egyenrangú lett a plasztikai ideával. Kiss Roóz Ilonának nem könnyű - egyébként kifinomult és koncepciózus festői ízlését - a kemencében megóvni az átalakulástól; a színek magas hőfokon így-úgy megváltozhatnak, körültekintő vegytani tapasztalatokra is szüksége van művészi szándékainak az érvényesítésekor, a festékanyagok természetével számolva tudja nemesen csillogóvá, harmonikusan elevenné színezni a kerámiáit. Persze, ezek a kerámiák mindenek előtt gyönyörködtetnek, jólesik nézni játékos díszítményeiket, ötletes figurációikat, humoros stilizáltságukat. Nem készülnek katar- tikus illusztrációnak, de igenis a jó közérzet sugalmazóinak, hogy a sorsproblémák megoldásán kellemes miliőben lehessen töprengeni. Stilizáltságuk nem zárja ki közvetlenségüket, mert ha tenné, akkor az egész szecessziót, a népművészetet, a távolkeleti művelődést ki kellene hagyni az egyetemes művészettörténetből. Kiss Roóz Ilona a felsorolt áramlatok szószólóinak lelki rokona, azoké, akik keresik a kompromisszumot az emberséges életforma és a történelmi ártalmak között, hisznek az összhang forrásainak a kimeríthetetlenségében, reménykednek a mérték és arány rendjében. Igencsak elgondolkodtató, ami az életművéről megjelent dolgozatokban a népművészethez való viszonyáról olvasható. Elismerve ékítményeinek néprajzi kapcsolatait, kitűnik, hogy figuráinak az öltözéke valamiként a századforduló polgári divatjára emlékeztet; ehhez elegendő érv lenne a földigérő szoknyákat, turnűröket, sonkaujja- kat, a szoros fűzőkre szabott hullámvonalakat említeni, mint a plasztikai motívumok eszményi kínálatait. Am mindez egyfajta naiv átírásban jelentkezik, mintha álmélkodó falusiak, tág pupillával bámuldozó gyerekek mesélnének a városban látottakról, ritka utazásaik élményéről. Minden ilyen emlék aztán ábrándos legendává bővül, egyre káprázatosabbá érik, látomássá válik, fényözön, ékszer, drága kelme dekorálja, s regényes beszély lesz belőle. Kiss Roóz Ilona ekként andalítja el a közönséget, tisztelőit a szépség, a remény, az összhang képzetével, a népi bölcsesség nyugalmával, a művészetből fakadó bizodalommal. POQÁNY Ö. QABOR 52 VII. évfolyam 1997. március hó # 1. szám
