Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 1. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Eger és Nagybánya szerelmese
SS SS Eger és Nagybánya szerelmese Kocsis Árpád emlékkiállítás Vannak olyan helyek, melyeknek kisugárzása lenyűgöző és semmivel össze nem hasonlítható. Magával ragadják a magányos szemlélőt vagy a népes, vidám társaságot, a kirándulókat, és olyasmit hagyományoznak rá, aminek értéke örök érvényű, feledhetetlen. Kocsis Árpád szerencsés volt. Az ő életében két ilyen hely is akadt. A legszerencsésebb viszont az utókor, mely egy gazdag életmű által betekintést nyerhet az ő derűt, nyugalmat, szépséget és elmélyült tudást sugárzó világába. Ha kimondom az első bűvös nevet, Nagybánya, mindenkinek a magyar festészet leggazdagabb vidéki alkotóhelye jut az eszébe. Az anyaországbeli számára valósággal egzotikusnak tűnő táj, fény és árny játéka, gazdag színek és tónusok, és a mesterségbeli tudás, mely a Ferenczyek óta elengedhetetlen azon művészek számára, akiknek neve ezzel a kis, vidéki Párizzsal összeforrt. Kocsis Árpád csupán egy a sok közül, akiket a trianoni békepaktum hontalanná tett a saját hazájukban. Temesvári születésű volt, gyulafehérvári gimnáziumi tanulmányai után ismét Temesvárra kerül, ahol a Képzőművészeti Akadémia esti tagozatán tanult festeni. Egy tanára, Julius Podlipny ösztönzésére a budapesti Képzőművészeti Főiskolára iratkozik, ahol a legnehezebb, II. világháborús évek alatt érik festővé. 1940-48 között diákként, majd továbbképzősként tanul és végez festő szakon. A művészsors állomásait gyakori nehézségek és többnyire olyan életkörülmények jelzik, melyek a jelenkor sivárságáról vallanak legbeszédesebben. Munka - és festészet, szinte mindig ebben a sorrendben, mondhatjuk el az Egerben is évtizedekig élt művészről. 17 éves korában, édesapja halála után már ő a családfenntartó. Később, mikor családot alapít és felesége, Ándrás Gizella festőnő kinevezése révén Egerben telepszik le, majd a pár éves alkalmi festészet után a Gárdonyi Géza Színház díszletfestő-dekoratőre lesz, ugyancsak a mindennapos kenyérgondok vonják el igazi világától, a gyakran Szőnyi-hatást mutató, színgazdag festészettől. A magyar táj, közelebbről szülőföldje, Erdély, a Balaton és Eger környéke, valamint Eger utcái tűnnek fel leggyakrabban motívumai közt. Olajfestmények és akva- rellek kerültek ki főként ecsetje alól, melyet 1985-ben tett le végleg. Ő mégis inkább grafikusnak tartotta magát. Alkotó éveinek javát rézkarcok, monotípiák, fametszetek linómetszetek készítésének szentelte. Óriási hiányt pótolt ez a kiállítás, melyet most, 11 évvel a művész halála után rendeztek az emlékére. Életében csak kollektív tárlatokon vett részt Egerben, önálló tárlaton való bemutatkozásra nem volt alkalma. Hadd legyen ez is egy felkiáltójel (bár a Kocsis Árpádtól megszokott, derűs mosoly kíséretében), azt hangsúlyozandó, hogy a jelenkor nemcsak a művészek halála után, utókorrá átminősülve lehet művészetpártoló, hanem kortársként is. A tárlat anyagát a festő özvegye az egri Dobó István Múzeumnak ajándékozta. (A kiállítást megnyitotta Bakó Ferenc, tárlatvezető András Gizella volt.) M. M. VII. évfolyam 1997. március hó # l. szám 49
