Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - KÖNYVSZEMLE - Eposz - prózában
jEjmtsh - prózában Szirmai Sarolta könyve a század derekának döbbenetéről Nem mindennapi olvasmányt rejt a vaskos kötet. A borítón négy kitörött ablak, mindegyikben egy-egy gyertya ég. Vajon ki tudja ma már a fiatal generációk tagjai közül, hogy voltak idők, amikor nem volt más világítási lehetőség...? Magyarország rommá lőve, emberek milliói meggyötörtén a háború minden borzalmától. Elvonultak a németek, jöttek az oroszok. Az emberek lakását és á lelkek mélyét már csak egyetlen fényforrás világíthatta meg: a rendíthetetlen hit. Igen, voltak idők, amikor a mi hazánkat is ugyanaz a borzalom hatotta át és dúlta éveken át, mint nem is olyan régen balkáni szomszédainkét. A háború az emberiség legszörnyűbb találmánya. Embereket visznek vágóhídra azok, akik mindig a háttérbe húzódva, kényelmes otthonaikban ülve, jól működő gépezetet irányítva játsszák a nagyokost. Holott a háborúhoz a pénzen (és pénzen és pénzen) kívül nem elsősorban ész kell, hanem jó adag aljasság. Mások életének semmibe vétele, rosszul értelmezett üzleti szellem, mely mások megvetésén és önmaga túlértékelésén alapszik. Kell továbbá némi szadizmus és túlfűtött bosszúvágy, melynek erkölcsi alapja soha nincs. Van viszont egy jelentős mozgatórugója: a kisebbségi komplexumok legalantasabbika. Senkiség a neve, mely hirtelen átcsap megalomániába, és akkor Isten óvja a mindenkori környezetet! Szirmai Sarolta ma már Amerikában él. A II. világháború éveit viszont Magyarországon vészelte át családjával együtt. Fia a fronton harcolt, és hosszú ideig azt se tudták róla, él-e, hal-e. A tehetős kereskedőcsalád egyik napról a másikra válik nincstelenné, amikor megjelennek az oroszok és csatlósaik. Különös módon nálunk mindig akadnak jelentkezők erre a szerepre... A lehetséges haszon olyan vonzó vagy a bosszúvágy hajtja őket? Ki érti meg normális ésszel és ép lelkülettel? Az Eposz - prózában, formailag megtévesztő címe ellenére nem más, mint egy a számos memoárból, a manapság egyik legdivatosabb műfaj alkotásaiból. Nem széppróza, nem regény, hanem egy irodalmi igénnyel készült irodalmi mozaik. Emlékirat, mely egy polgárasszony háborús élményeit mondja el, meglehetős szubjektív látásmódjától soha meg nem szabadulva, az esszéírók hűvös fölénye és kívülállása nélkül, valamint a szépírók bensőséges, intim ábrázolási technikája nélkül. Se perspektívát nem ad, se familiárissá nem tesz. Tényeket közöl, mindenféle bírálattal fűszerezve, a fajelmélet nézeteitől sem mentesen. A "dicsőséges szovjet hadsereg" ténykedéseiről, arról a módról, ahogyan Sztálin jóvoltából megismerkedtek Európával, igen sokat hallottunk és olvastunk már ez idáig. Szirmai Sarolta könyve most ehhez a tudásunkhoz ad nagyobb mélységet, olyan ismeretekhez segítve bennünket ezáltal, melyek nélkül nem érthetjük meg igazán, mi is volt az a döbbenet, amit azóta sem feledhetett Európa, sem az oroszok. Nekünk, egrieknek újabb tényadatok az 1944-es terrorbombázásról, melynek maga az egri kórház esett áldozatul. Mindszenty hercegprímás letartóztatása, papok, apácák elhurcolása, az egri püspök megkínzása, államosítás, kitelepítések, békekölcsön, agitálás, az AVH brutalitása, továbbá hogy kik álltak be ávósnak, s hogy miket müveitek. Szirmai Sarolta felfogásával, azzal a móddal, ahogyan ítélkezik mások fölött, semmiképpen nem lehet egyetérteni. Azzal viszont igen, hogy történelmünk agyonhallgatott korszakainak kordokumentumait publikálni kell. Addig, amíg élnek a szemtanúk. Az olvasó a tényekből úgyis le tudja vonni a konzekvenciákat, s hogy kiről mit gondoljon. Kár, hogy a valódi nevek helyett álneveket használ. Annyit igazán megérdemelnének a tettesek és áldozataik, hogy ezt tudjuk róluk. (Szirmay Sarolta: Eposz prózában, Radó Nyomda, 1997) Új Hevesi Napló 57
