Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Losonci Miklós: Molnár József festői csöndje
Losonci Miklós: Molnár József festői csöndjei Igényes kamaramüvészet az övé, terjedelemben és karakterben. Nem akar többet elérni, mint amire maradéktalanul képes, ebben rejlik festői munkásságának egyenletessége, megbízhatósága. A korrekt és becsületes érték létrehozója Molnár József - indulásától mindmáig. Nagyrédén született 1922-ben, Bernáth Aurél növendékeként végzett a Képzőművészeti Főiskolán, azóta számtalan önálló és csoportos kiállítása nyílt Gyöngyösön, Balassagyarmaton, Egerben, Pécsett, Salgótarjánban, Flatvanban és Budapesten. Élményei, motívumai érettek és megfontoltak, apróságokból kelt ámulatot. Számára elég egy "Lágymányosi virágcsokor" ahhoz, hogy kép legyen. Azzá alakítja mindig a látványt. A belső szerénység szigorával. Az aszkézist magának tartja fenn, így sugároz, mert csak így sugározhat vidító derűt művészetével. Nem változtak kincsei, őrzi azokat makacs alázattal. A nagyrédei Mátra-kezdetű mezőket és dombokat az évszakok özönlő színhatványait egy mérlegelt halkítás jegyében. Az egyszerűség pompájában. Törvénye a természetesség, ezzel a szemérmes visszafogottsággal és nyugalommal ábrázolja a falu hangulatát is az "Anyám" kendős alakjában. Rezignált szeretettel a színek szürkékre korlátozott bő takarékosságában. 1972-ben örökítette meg a "Furulyázó" zenére hangolódó figuráját. Ekkor is szabatos, nem zsúfolja többlettel, arra törekszik, hogy csak annyit ragadjon meg egy szituáció légköréből, amennyire a műnek föltétlenül szüksége van. Nem többre, nem kevesebbre. Ebben és így következetes, így gyökeresíti forrásait, csöndes látomások tárulkoznak föl az élményekből. Képi zsoltárok, nem szimfóniák. Disztingvált. Abban is, hogy soha nem ismétel, valami apró bájt mindig fölfedez a képen. Mindig mást. Egyszer "A tenger halai" kápráztatják el, úgy, hogy a színekben azért mértéktartó marad. Figyeli a hátsó udvarok festői renddé alakított halmazait, a friss tónusokban felujjongó "Tavasz"-t, az "írogató" kislányt. Elégiára szelídült dráma az 1972- ben festett "Menyasszonysirató"-ja, mely falusi életkép, nagyrédei ünnep, tartozék az ifjúságból. Értékei kellemesen rejtettek és soha nem túlhangsúlyozottak, így alig vesszük észre, hogy az 1966-ban született "Kék bárka" hátsó övezete kék hegyek csoportja. Egri utcája békés hangulatot áraszt, hasonlóan agárdi részletéhez. Érzékeny akvarellje a "Napkelte", foszlányosabb a "Viharos éj" színkezelése. Önarcképe is a munka és elhivatottság mély alázatát tükrözi már 1957-ből. "Festő és modell"-je ellenpontozott. Azzal is, hogy a téglaszínű meztelen asszony világosságot, fényt áraszt szemközt, míg a festő háttal áll elhanyagolható szürke árnyalatokban. Egy festményen együtt alkalmazza a kiemelést és a rajzi epizódot. Egyik legújabb müve remeklés: a "Virág Benedek utca" 1996-ból. A kép megközelíti azt az áhítatot, melyet Kosztolányi Dezső fakasztott Virág Benedekhez címzett költeményében. 44 VII. évfolyam 5. szám - 1997. december
