Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - KÖZÉLET - Stirling György: Emberebb embert, magyarabb magyart
Egyelőre azonban még maradjunk a háború utáni éveknél, amikor az 1945-46-os esztendők az előkészületekkel, a sorok rendezésével és számbavételével teltek el. Ez volt a nagy berázódás időszaka, amikor egész Európa mozgásban volt és mindenki kereste a helyét, ahol megtelepedhet, otthonra lelhet és új életet kezdhet. A cserkészmozgalom kibontakozásában oroszlánrésze volt annak a "Hontalan Sasok" néven már említett tíz- tizenkét, 20 év körüli fiatalemberből álló szőkébb törzsnek, mely a plattingi lágerben kezdte meg a munkát és minden kezdeményezésben az élen járt. Ez volt a hőskor, a lelkes kis csoport volt az élesztő, az összefogó erő, az intézményesített keretek kiépítője. Egyikük sem kívánt vezető lenni, egyformán dolgoztak és szolgálták önzetlenül az ügyet, de már akkor kitűnt közülük fáradhatatlan munkabírásával Bodnár Gábor, a Szövetség későbbi ügyvezető elnöke és motorja. Az első külföldi szervezeti forma a Teleki Pál Cserkész Munkaközösség volt, amelyet ez a kis csoport a hozzá csatlakozókkal együtt 1947 elején hozott létre. Sokszorosító eljárással cserkészújságot szerkesztettek, próbaanyagokat adtak ki és megszervezték az első táborokat, különös tekintettel a vezetőképzésre. Akkor Európában osztrák és német földön kívül már Francia- és Olaszországban is léteztek magyar csapatok, de tengerentúlról, Észak- és Dél-Amerikából, sőt Ausztráliából is érkeztek hírek alakuló csapatokról. Bodnár Gábornak egy 1948 elején Plattingban elmondott vezetőtiszti beszámolóját használva forrásul, a működő csapatok száma ebben az időben világszerte 34 volt. Ebből férfi cserkészcsapat 4, fiú csapat 10, leánycsapat 4, és vegyes csapat 16. Területi eloszlás szerint 20 csapat működött Németország területén, a többi pedig más országokban. Az összlétszám megközelítette az 1660-at, ebből 163 cserkésztiszt. Az adatokat bízvást tekinthetjük hiányosaknak, hiszen akkor még rendezetlen viszonyok járták Európa-szerte és a kapcsolatok még nem épültek ki mindenfelé, de a háborútól szétzilált hírközlés sem állt hivatása magaslatán. Érdemes volt előreugrani az időben, hogy számokkal érzékeltessük, milyen fejlődésen ment át évtizedek alatt az emigrációba kényszerült magyar cserkészet. Amikor Bodnár Gábor 1988 novemberében először járt Magyarországon, hogy részt vegyen Szegeden a Móra Ferenc Múzeum szimpóziumán, a következő adatokról számolt be a jórészt i fj úsági vezetőkből álló hallgatóságának: rendszeres magyar cserkészmunka négy kontinensen 81 csapatban folyik. Ebből 27 fiú, 28 lány és 26 vegyes csapat. Területi megoszlás szerint az Egyesült Államokban és Kanadában 41 csapat működik, Dél- Amerikában 10, Ausztráliában 9, Nyugat-Európában pedig 20 csapatot tart nyilván a Külföldi Magyar Cserkészszövetség, de van még az amerikai Fillmore-ban egy központi vezetőképző csapat is. A határokon túli aktív és csapatokban tevékenykedő cserkészek száma jelenleg összesen hatezer körül jár, ami első látásra nem tűnik túl nagy számnak. No de vegyük tekintetbe azt is, hogy a nevek és a személyek állandóan változnak, a cserkészfiúk és cserkészlányok felnőnek, családot alapítanak, és ha a cserkészet emlékét, szellemiségét, valamint az ott tanultakat egy életre meg is őrzik, aktív cserkészéletet nem tudnak élni, legtöbbször elfoglaltságuk, vagy a nagy távolságok miatt. Megbízható adatok szerint a külföldi magyarságból 35-36 ezerre tehető azoknak a jórészt értelmiségi származású férfiaknak és nőknek a száma, akik az elmúlt ötven év folyamán megjárták a cserkészet iskoláját, ahol magyarságtudatot, népünk és nemzeti értékeink szeretetét plántálták a lelkűkbe. Úgy érzem, kell még néhány szót szentelni annak, hogy miben különbözik a magyar cserkészet minden más nemzet cserkészetétől, illetve annak is, hogy az 50 év alatti fejlődés minőségben imponáló volt ugyan, de a számok tükrében talán kevésnek tűnik. Az adatokat nézve ötven év alatt az aktív cserkészek száma (nem számítva azokat, akik már 42 VII. évfolyam 5. szám - 1997. december
