Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Mit ér a civilizáció, ha magyar?
W O^KT ollFo^HT Gserniczky Dénes: 9%’/ ér a civilizáció, ha magyar? Divat? Kényszer? Jól átgondolt, jól megfontolt döntés? Nemzeti, netán egyéni érdekek? Hobby? Lobby? Már ott tartunk, ha az ember elmegy Tokajba vagy Egerbe, a boroshordókból nem aszú vagy bikavér folyik, hanem az, hogy "IRÁNY EURÓPA!" vagy "KÖZELEDJÜNK EURÓPÁHOZ!" Politikusok, pártok kórusba tömörülve fújják a betanult (vagy betanított) kórusművet. Különbség nincs, csak abban: ki a hangosabb. Ebben a kavalkádban megszólalt egy hang. Nem politikus. Világszerte tisztelt és elismert építész: Makovecz Imre. Egy televízió interjúban mondta (nem tudom szóról-szóra idézni): Vegyék mái- észre, hogy mi, magyarok 1100 éve itt élünk Európában. Ne mi közeledjünk Európához, Európa közeledjen hozzánk. Ismerik a jelenséget, amikor egy gondolat befészkeli magát az ember agyába. Izeg-mozog. No nem, hát ez egy kicsit túlzás. Érvek, ellenérvek. No, nézz csak oda, nem is olyan nagy túlzás. Mert miről is van szó? Van egy kis ország itt, Közép-Európában (és nem Közép-Kelet-Európában). Ez a kis ország valamikor nagyhatalom volt. És ez az ország tartóztatta fel az oszmán világhódítókat 150 évig, hogy ott, nyugaton a népek nyugodtabban élhessenek. Tudnak erről valamit nyugaton? Egy hangot se! De tovább megyek. Nagy szenzáció volt 1955-ben, mikor az első nyugati turistacsoport, mely francia volt, megjelent Egerben. Bámultuk őket, mint valami marslakókat. Kezünket-lábunkat törtük össze, hogy mindent megkapjanak, ami echte "magyarosch". Mindent, ami szép és jó volt, eléjük raktak a "Táncsics" Szállóban (ha jól emlékszem, akkor éppen így hívták a Korona Szállót). Szerénytelenség nélkül mondom, zenénkkel is meg voltak elégedve (mivel a mi zenekarunk játszotta nekik a talpalávaló étvágygerjesztőt). Ebéd után városnézésre indultak. Én is ballagtam hazafelé. A Líceumnál akadtunk össze. Már messziről integettek, menjek oda hozzájuk. Odamentem. Az idegenvezető magyarázott: ez a Székesegyház, ez a Líceum, ez az Érseki Palota, stb., stb. Hirtelen mozgolódás, morgás.- Mit mondanak? - kérdezem az idegenvezetőt, mivel franciatudásom kissé hiányos volt (amit azóta sem sikerült feljavítanom).- Nem fogod elhinni - így az idegenvezető. - Azt mondják, ilyen palotákat láttak ők már eleget. Mutassák meg azt, amiért idejöttek. Mutassák meg a magyarok lakóhelyét, a SÁTRAKAT. Nem mástól hallottam. Én magam voltam szem- és fültanúja. Szűklátókörűség volna a nyugati civilizációt bírálni vagy pálcát tömi fölötte. De a vállveregető, lenéző, sőt lesajnáló véleményekre az ember felkapja a fejét:- Nem vagyunk barbárok! Igenis varrnak területek, ahol nemcsak egyenrangúak vagyunk, de még meg is előzzük Európát! Például a boszorkányok. Ne tessék mosolyogni! Súlyos dolog ez, mert a középkorban tízezrével pusztultak máglyán a legszömyűbb kínok között. Gondoljuk csak el: egy szerencsétlen lányt vagy asszonyt (érdekes, többnyire női boszorkányok voltak) valami primitív, mondvacsinált váddal (pl. megrontja a tehenüket) boszorkánynak nyilvánítanak, megkötözik, máglyára állítják és a szerencsétlen ÉLVE, ELEVENEN Új Hevesi Napló 35
