Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Japán pedagógusok Egerben
ártatlanabbak, mint nálunk. Sokkal felszabadultabbak, mint a japán gyerekek, és nem olyan stresszesek.- A japán iskolában szigorúbb fegyelmi követelmények vannak?- Hogyne, feltétlenül. A gyerekekre viszont ez nincs jó hatással. Már egészen fiatal korban is teljesítmény-orientáltak és nincs idejük gyereknek lenni, úgy, mint az itteni fiataloknak.- A továbbtanulás miatt hajtanak annyira? Hány százalékos a továbbtanuló diákok aránya? (Nem is hittem volna, mekkora bonyodalmat váltok ki ezzel a kérdésemmel. Kazuhiro Hori úr magához inti az egyik konzultánsát, megtanácskozzák a dolgot, majd megkapom a pontos választ.)- Körülbelül negyven százalék.- Negyven százalék???- Igen. Ezen felül igen sokan végeznek kétéves főiskolákon. Az ő számuk ezen a negyven százalékon felül van. (Mindig csodáltam a japánok szorgalmát és munkabírását, de ettől a számtól megdöbbenek. Nyilván a mi beidegződéseink rosszak, és kézenfekvő dolog, hogy nálunk is ebbe az irányba illenék fejlődni, lévén, hogy mi vagyunk a világ egyik legnagyobb exportőre szürkeállományból. Már-már közhely számba megy Nobel-díjasainkat emlegetni, művészeinket és egyéb kiváló koponyáinkat.)- Hori úr, elárulná nekünk, mire fogják felhasználni az itt szerzett tapasztalataikat?- A Japán Kultuszminisztériumban fog feldolgozásra kerülni az az anyag, melyet hazatérésünk után benyújtunk.- Más városokba is szándékoznak menni hasonló tanulmányútra?- Nem, csak Egerbe.- És jártak már máskor is Egerben? Úgy tudom, néhány éve is volt itt egy japán delegáció.- Igen, két éve voltak itt, de másik intézménytől, nem a mienktől. Mi először látogatunk ide. Sok kérdés nyitva marad. Több idő a kérdezősködésre nem marad, lévén, hogy így is a kedvemért szakítottak félbe egy igen érdekes és izgalmas konferenciát, melyet nincs lelkem tovább hátráltatni. Érdemes viszont továbbgondolni a következőket. Japán, mely a II. világháború egyik legnagyobb vesztese volt, hamarosan meglepte a világot a japán csodával, melynek a titkát és receptjét talán csak ők tudják. A lehető leghátrányosabb helyzetből indulva tették ezt, szétvert hadsereggel, szétbombázott városokkal, jelentős területeik voltak nukleárisan szennyezettek (már ha ezt izolált jelenségnek lehet tekinteni a mai ismereteink birtokában). Nyersanyagok nélkül, pénzügyi források nélkül, megtépázott presztízzsel, több nép kollektív gyűlöletének kitéve (az amerikaiakénak biztosan). A pénz világában az üzlet az egyes számú szentség, így némi amerikai hitelre szert téve befutottak mint chipek és mikroprocesszorok, icipici elektromos szerkentyűk profi gyártói, majd autóiparosként, számítógépek, TV-k, rádiók, stb. exportőreiként, és ezt a pozíciójukat azóta is veretlenül tartják. A pénzen és szorgalmon kívül viszont volt még egy titkuk: az olthatatlan tudásszomj. Bejárták Európa és Amerika, a fél világ egyetemeit, iskoláit, szakembereket képeztettek külföldön és otthon, megtanulták a Kodály-módszert, melyet otthon Yamaha-módszerként kamatoztatnak tovább, és azóta is, egyfolytában tanulnak, tanulmányoznak, okulnak a mások jeles eredményeiből és kudarcaiból egyaránt. És egyáltalán. Hogy a kultúrára mindig van pénzük. Ha lett volna még kis időm, 32 VII. évfolyam 5. szám - 1997. december
