Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Murawski Magdolna: Hány Isten van?
Nagy volt a vetélkedés, hogy melyikünk osztálya ér el jobb tanulmányi eredményt, melyikünk tud tartalmasabb, örökké emlékezetes osztálykirándulást szervezni. Az érettségi találkozókra - ha meghívták - mindig elment. Nem véletlen, hogy meghívták, nem véletlen, hogy elment. Az érettségi találkozókon már nagyon őszinték a volt diákok. Az élet rendje, hogy egyszer el kell menni. Ő, viszonylag sokáig volt közöttünk. A búcsú mégis fáj. A halált nem lehet megszokni. A végső találkozásig csak az enyhít valamit, hogy sokan szerették és sokáig fognak rá emlékezni.------------ * ------------flí lurawski 'Magdolna: esi Minden ember azon a nyelven dicséri az Urat, amelyen szülei szólani tanították. Vannak ugyan több nyelvet beszélők is, akik ezt anyanyelvükön kívül más nemzetek szavaival is megtehetik, de ez az a bizonyos csendes kisebbség (hazánkban a lakosság 2%- a). És vannak az anyaországon kívül élő kisebbségi népcsoportok. Számukra még az áhítat is csak egy kötelező államnyelven megengedett. Istennel való kapcsolatunk a legbensőségesebb belügyeink közé tartozik. Hogy magunkban milyen nyelven szólítjuk meg, azt senki nem ellenőrizheti. Ám vannak kimondott és írott szavaink, melyeket az intézményesített elmebaj avagy kisebbségi komplexumok ellenőrzésük alá kívánnak vonni. Emberi jogok? Lelkiismereti szabadság? Demokrácia? Ugyan mit érnek ezek a szavak, ha belső tartalom híján üresen konganak, és csupán valami kirakatpolitikát szolgálnak, aztán legfeljebb az igazság elkendőzésére alkalmasak...? Valaha tilos volt fennszóval dicsérni az Urat. A vallás gyakorlóit jól szervezett titkosrendőrség figyelte, és a retorzió soha nem maradt el. Manapság divatos szóval diszkriminációnak lehetne mondani, de hogy valójában mi is volt, arról azok tudnának a legtöbbet mondani, akikhez kegyesen leereszkedett a diktatúra egy-egy párbeszéd erejéig. Börtönbüntetés, hallgatózó-leskelődő-feljelentgető szomszéd, elmaradt előléptetések, elutasítás a felvételi vizsgán az egyetemen, jelentéktelen magánvagyon a rendszerváltás idején, hátrányos helyzet üzleti kezdeményezés esetén, lesüllyedt egzisztenciák napjainkra... Ennyi a mérleg röviden. Pár sorba beleférnek egész életek. Az ellenoldal karriertörténetét pedig egyszerűen megkaphatjuk, ha mindennek automatikusan az ellenkezőjét vesszük alapképlet gyanánt. Minden uralkodó osztály a maga kultúráját igyekszik évényesíteni. Nincs ez másképpen ma sem. Dühöng a nyelvi kultúra hiánya, tombol a trágárság mindennapjainkban. Bárhová nézünk, bárhová lépünk, nyelvileg kultúrálatlan megnyilvánulásokkal találkozunk, és mindez olyan távol van az Úr dicséretétől. A televízió viszi a prímet. Silány Amerika-utánzat nyelvi fordulatok, rosszul kiejtett és gyakran rosszul értelmezett szóátvételek, a divat, a média- blabla szolgai utánzása, eredeti szóhasználat helyett a halálos unalomig ismételgetett frázisok, müöröm Hollywood-módra, sikolyok és füttyögetések, eksztatikusnak tűnő megnyilvánulások, mikor csupán arról van szó, hogy egyszerűen örülnek valaminek és meg akarják tapsolni. Káromkodnak ránk az országúton és a mindennapi forgalomban, ha kell, ha nem, letegeznek, és az élet bármely területéről lett légyen is szó, folyton ez a lelki és nyelvi kulturálatlanság, melynek egyetlen mondanivalója van: Csak én vagyok az Úr! Te viszont egy senki vagy! Átgázolok rajtad, csak mert lehet, és mert neked nincs annyi eszed, hogy ez fordítva legyen! És ez az egyeduralkodói szemlélet elérte azt, hogy Európa helyett naponta ’Erópát’ kelljen hallgatnunk rádióban és televízióban, hogy azok, akiknek a nyelvi kultúrában leginkább 26 VII. évfolyam 5. szám - 1997. december
