Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Varga Alexandra: Teremtésmítosz IV. (befejező rész)
cl)arga Alexandra: Vzremtésmítosz TV. (J.K. Tolkien nyomán) yí tünc/éÁ éw'eaé&e' Volt valamikor egy hatalmas nép... Eredetük, Ilúvatar egy álmának legmélyéről való. Amikor megszülettek, Arda tágas volt, vad és ifjú; zabolázatlan folyók szelték keresztül szép arcát, áthatolhatatlan erdők úttalan útjai vezettek a hegyek fennsíkjaira és völgyek mélységes katlanjaiba. A csillagokkal telepöttyözött ég bársonykéken feszült a toldek felett és ősi állatok jártak-keltek, erejüket próbálgatva a termékeny vidékeken - szárnyuk suhogott a légben, hatalmas, pompás testük, fel-feltűnt a bokrok sűrűjében... Ilyen volt Arda, amikor az eldák felébredtek Cuiviénen sötét vize mellett. "Csillagokból érkezvén..." A Végtelen kettészakadt partjainak két része a Tenger és a Szárazföld lett. Szemükben legalábbis úgy tetszett... Érzéseik szerint őket a Tenger szülte és úgy tette az aranyló homokra testüket, mintha pólyába helyezné gyermekeit. És ők nyugodtak voltak. Szemeik csukva, kezeik összefonva mellkasukon, mintha álmukban egy különös ima szertartását végeznék. Tudatuk azonban már működni kezdett; különváltan Teremtőjüktől, fájdalmas sajgással éledt fel szellemük, szívük tompán és lázadozva vert. De még nem mozdultak. Hallgatták az első hangot, ami születésüket kísérte - a víz lassú zúgását és morajlását. Nem tudatosult még bennük, élő valóságuk, lelkűk mélyén a születés fájdalmai rezegtek és csak lassan kapcsolódott ehhez a halvány kínhoz az élet érzésével együttjáró kíváncsiság és szabadság gondolata. Végre megmozdultak; a leghatalmasabbak felálltak, kezeiket az Ég felé tárva, meghajoltak a csillagok előtt. A Helluin kék tüze és a Menelmacár ragyogása ebben az órában volt a legfényesebb, mert ebben az órában helyezte el Varda a Föld égboltján Wilwarint, Telumendilt, Soronimét, Anarrinát és messze Északon a Valacircát, a Valák Sarlóját, a végzet jelét. Az Ébredés Vizének tükrén káprázatosán fénylettek a csillagok, a tündék vezérei pedig sorra meghajlottak előttük. Ingwe, Finwe, Elwe és Olwe némán néztek szét. Tekintetük belemélyedt Arda örök éjszakájába és szívük a létezés tüzétől dobogott. így talált rájuk Oromé, az Erdők valája és hívta Manwe tanácsára, Nyugatra őket. Ekkor következett be a tündék első szakadása. Az eldák - kik hallgattak Oromé hívó szavára - három seregre osztódva vágtak neki a hosszú útnak Ingwe vezette az első és legkisebb csapatot, aki a tündék legnagyobb ura volt. Valinorba érkezvén az Erdők lábaihoz ült és nem tért vissza többé Középfölde tereire. Szemében az ősi csillagok vakító lángja ragyogott, hajának aranyában perzselt az égi zsarátnokok fénye Népe a szép - tündék, a vanyák nevet kapták és mindörökké Varda és Új Hevesi Napló 11
