Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 5. szám - Az idő sodrában
Sdz idő sodrában Ismét eltelik egy év, és hamarosan beteljesedik valami, amit valójában meg se tudunk fogalmazni, csupán tétova érzésként vibrál és készülődik megszületni bennünk. Minden év Adventje egy boldog várakozás. Nem az ünnepi forgatag varázsa és nem is az utána következő, csendes, meghitt, családias hangulat az, ami ezt a születőben lévő érzést világra segíti. Igaz, az ünnepi rítus, az ajándékozás és megajándékoztatásunk öröme, a szenteste semmihez sem hasonlítható, ihletettsége, a legnagyobb vallási ünnepünk adják az alaphangulatot mindehhez. A lényeg azonban a várakozás, az eljövetel, majd év végén egyfajta összegzés és visszatekintés: mi mindent hagytunk magunk mögött ebben az évben. Vagy ebben az évben is. Szívből reméljük, hogy magunk mögött hagyhatjuk harcainkat és a világ nyomorúságos háborúit, a megkínzott és megalázott népek szomorúságát, szenvedéseit, a tengernyi könnyet, mely minden évben úgy történik meg a világgal, mint egy barbár vallási áldozat: igen, ebben az évben is kéjjel gyilkolt az emberiségnek az a része, mely talán az Adventben is a lehetséges profit nagyságán elmélkedik, s nem azon, hogy kinek vagy minek kellene eljönnie az ő életében is. Reméljük, hogy messze elmarad mögöttünk a hazug szavak, a becsapások, csalások özöne, és reménykedve várjuk, hogy beköszöntsön az isteni igazságok és az igazságosztás ideje, melynek kezdetét az őszinte szó kultusza fogja jelezni. Az adok-kapok világa ne azt jelentse, hogy ütlegek sújtanak hol ezen, hol azon az oldalon, hanem azt, hogy mindkét félnek ahhoz támadjon kedve, hogy jókedvűen megajándékozhassa a társait, s hogy ezt viszonozzák mások is. Ha mással nem, hát egy jó szóval, egy kedves gesztussal vagy egy jó cselekedettel, őszintén sugárzó mosollyal. Mindez persze azt is jelentené, hogy magunk mögött hagyhatnánk a trágár szavakat, a legújabb kori kultúrszennyet, mely nem más, mint "szellemi atyjainak" szüleménye, mindenkori tetteiknek mozgatórugója: az agresszió. Egymás ellen, bárki ellen, akár önmaguk ellen is. Szívből kívánjuk minden agresszomak (akár világméretű, vagy csak családon, kisközösségen belüli támadókedvét éli ki nap mint nap), hogy ismerje meg a simogató, kedves mozdulatok és az egymáshoz odafordulás örömét. S hogy mindennapjaik változzanak rögtönzött ünnepekké azáltal, hogy egy hirtelen támadt ötlettel megajándékozni kívánnak valakit. Egy adománnyal, egy külön-csak-neked-szóló aprósággal, a lélek mérhetetlen kincsesházával. Jó lenne magunk mögött hagyni a linkséget, az egymással mit sem törődő felületességet, a be nem tartott határidőket, a meg nem tartott ígéreteket, a könnyedén odavetett szép szavakat, a komolyság minden látszata nélkül! Jó lenne magunk előtt látni azt a szép jövőképet, mely a felhígult, devalválódott szavaktól, az egymás iránti durvaságtól egyre inkább hihetetlennek tűnik, nemhogy közeledni látszana felénk! Jó lenne, ha az égi béke szállongó jelképével, a csodálatos karácsonyi hóval az emberek világára is leszállna egy hófehér hangulat, a szívekbe pedig beköltözne mindaz a szeretet és béke, melyről annyit papolnak, de oly ritkán látható a mindennapi tettek világában! Csodálatos volna, ha ez az ünnep, és minden ezután következő ünnep mindenkihez szólna és mindenki számára elhozná a valódi megnyugvás és igazi teljesség, a feloldódás és a megváltottság érzését, és a világ nem lenne többé két ellentétes részre osztott, soha teljessé lenni nem akaró töredék, hulladék és tökéletlenség! Boldog karácsonyt, Magyarország! Új Hevesi Napló 3
