Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 4. szám - KÖZÉLET - Ködöböcz Gábor: Ezredvégi remények és várakozások (kettős interjú)
alkalmazásában. A környezetbarát ember számára ugyanis a természeti és emberi- társadalmi-lelki környezet nem választható el egymástól. A századvég szellemi körképe meglehetősen tarka, de sokan vallják azt, hogy a szemfényvesztések korában élünk, ahol a fair play szellemét mindinkább felváltja a szemérmetlen csalás, a valódi értékek helyén pedig nem egyszer a merő semmi apoteózisa folyik. Ilyen körülmények között milyen stratégiát követhet, mit tehet az értelemnek és morálnak elkötelezett ember? És egyáltalán: a kényszerpályák fenyegetései, az ésszerűtlenségek kihívásai közepette milyen esély kínálkozik a történet befolyásolására? Ú.L.: Attól tartok, az "értelemnek" és "morálnak" jelenleg nálunk nincs jövője, legalábbis rövid távon. Ami most nálunk folyik, az lényegében a klasszikus kapitalizmus kezdeti szakaszán lévő fejlődés, a farkastörvényekkel, a kíméletlen törtetéssel és a környezet esztelen rombolásával. A konszolidációhoz és a "civil társadalom" felépüléséhez valószínűleg hosszú út vezet majd. Én elsősorban két rendkívül aggasztó tendenciát látok: az egyik az erőltetett ütemű privatizáció, amely sok területen az ország kirablásához vezet, a másik pedig a felsőoktatás f okozatos leépítése. Ez utóbbi felveti a kérdést, hogy a jelenlegi kormány vajon milyen szerepet szán kicsiny hazánknak az európai nagy munkamegosztásban? Talán mi lehetünk majd a szakképzetlen munkaerő, netán a segédmunkások országa? L.J.: Egy ilyen század végén, világháborúk és diktatúrák után mondhatni természetes a kérdésben megfogalmazott értékválság. Ugyanakkor az esetlegesség világában élő ember számára egy idő után felértékelődik az erkölcsi értékek világa. Hiszek abban, hogy/ még a bűnöket elkövető emberek nagyobb része is azt szeretné, ha jónak tartanák. Persze a modern világban azért is nehezebb tisztességesnek maradni, mert a minden áron való siker számít gyakran a legfőbb értéknek. Ugyanakkor az is látható, hogy: éppen a fiatalok körében megnőtt az érdeklődés a tradicionális kultúrák és vallások értékei iránt. Ez remélhetően elősegíti az emberek egymáshoz való őszinte odafordulását, tehát a bizalom elvének az érvényre jutását. Magyarországon jelenleg túlfeszült idegrendszerekben és elcsigázott kedélyekben zajlik a történelem. Frusztráltságunk és ambivalenciánk olyan méreteket ölt, hogy arra talán a formátlanság a legjobb kifejezés. Mindezek alapján lehet-e mégis pozitív jövőképünk, mit gondoltok, vajon milyen lesz ez az ország 2000-ben? U.L.: A "formátlanság", vagyis a kaotikus állapotok valóban jellemzőek nálunk manapság. Ennek köszönhető pl. a rengeteg "szerencselovag" fellépése és tündöklése, vagy: pl. az, hogy a politikában olyan gátlástalan kalandorok juthatnak vezető szerephez, mint Bokros Lajos, akik a létminimumon élők zsebéből az utolsó filléreket is kihúznák, ugyanakkor szemrebbenés nélkül vágnak zsebre milliókat és azt jogosnak vélik. (Azt hiszem, ha valaki, hát az ilyen emberek jelentik Széchenyi ellenpólusát a magyar történelemben.) Hogy milyen lesz az ország 2000-ben? Azt hiszem, nem lesz nagyon más, mint most. De hosszú idő után talán majd bekövetkezik egy letisztulás, és az értékek az őket megillető helyekre kerülnek majd. L.J.: Én azért nem látom ilyen sötéten a helyzetet. A történelem nagy fordulatait mindig is jellemezte az átmeneti hanyatlás. Egy angol publicista már 1990-ben azt írta, hogy’ a kommunizmusban a legrosszabb az, ami utána következik. A demokrácia intézményrendszere kétségtelenül csak a lehetőségét adja az emberibb életnek. Most valahogy’ mindnyájunknak új szerepeket kell megtanulni, meg kell értenünk, hogy a gátlástalan egoizmus a pillanatnyi haszonélvezők számára is romboló hatású. Azt nehéz megjósolni, hogy milyen helyzetben lesz az ország 2000-ben. Egy átalakulásnak nincs előre 46 VII. évfolyam 4. szám - 1997. október
