Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Farkas András: Csak kroki
visszaküldte olvasatlanul. Ezt onnan tudtam meg, hogy ravasz jelzéseket tettem bele, amelyek érintetlenül maradtak. Persze azt írta a kísérőlevélben, hogy megkísérelte elemezni írásomat, de az elemzést összetépte. Fordultam egyetemi tanárhoz: sürgős teendőire hivatkozva nem olvasta el merész darabomat és visszaküldte. Vidéki színházakat is megkerestem, de mindenik vérmérséklete szerint vagy udvariasan vagy szűkszavúan eltessékelt. Nem találtam választ, amelyben a gerincnek még az árnyéka is felfedezhető lett volna. Azaz hogy... Merészet gondoltam, hátha a Nyomdafesték megkönyörül rajtam és könyvvé szagosítja mondanivalómat. A Nyomdafesték azt nyomta az orrom alá: minden írói invenció ellenére a kitűzött célt nem érte el az írás sem hangban, sem hangszerelésben. Valószínű, hogy a kitűzött célt nem is kereste és nem is lelte írásomban. A levélen pecsét volt, kelet, előadó, aláírás, de lélek az sehol. Nagy fáradtsággal arra gondoltam, hogy visszamegyek Galamb-ősz barátomhoz elpanaszkodni bánatomat. Ő is megszökött előlem és a felelősség elől. Kérdőre akartam vonni ugyanis, mért ugratott engem 1949-ben, amikor abból semmi haszna nem lehetett? De nem mentem el hozzá. Megkérdeztem azonban az Égbelieket, mindenkit az ő nyelvén, Allahtól Síváig. És tértől és időtől íüggetlenül ezek a Magasságbéliek azt dudorászták reszkető fülembe: könnyebb bevenni Allah hetedik mennyországát és elevenen kijutni Síva kezei közül, mint a klikkformába tömörült Önzés Pandora-szelencéjét felnyitni. így nem maradt más hátra, feladva a dantei reményt, Villon szabad szárnyalása nélkül, de keserűen írom irodalmi ^cótmitctttumomnt. Atyámfiái! Keveset tudtam végezni ezen a földön. Keserűségben hagyom el a lassan felfedezett világot. Egy életemet kevés munkával töltöttem el, és az igen haszontalannak mutatkozott. Nem tanultam meg az Önzést, nem értettem a körökbe való bezáródáshoz. írói invenciómmal megyek a Pokolba. Megmondta azt már szeretett bátyánk, József Attila: Aki dudás akar lenni, Pokolra kell annak menni... Milyen igaza volt szegénynek. S Nektek, kedves Atyámfiái, éles okulásul azt üzenem a Tornác bánattal szegett kapujából: vagy ne gondoljatok a Parnasszusra, mert annak útja nem Katona József és Madách lábanyomát őrzi, hanem a boldog Összeköttetését. Ami írás utánam marad, azt rejtsétek el leszánnazottaim elöl! Ne kapjon véremből származó kedvet az írás betegségére, mert ha szíve és tüdeje egyébként bírná is az életet, a Morbus Scribendi és Sentiendi (az írás és Érzés nyavalyája) fiatalon sírba taszítaná. Ámen. Anno 1957. üHcjcön öcfutcitcfltlb 16 VII. évfolyam 4. szám - 1997. október
