Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 3. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Börtönélete 1957-58
(15 perc naponta). Ébresztő után speciális légzőgyakorlatok előzték meg a reggeli létszámellenőrzést. Hogy mindezen akcióival zavarja-e cellatársát, az egyáltalán nem érdekelte. Az első napon, miután a smasszer által előírt házirend-oktatást megtartotta, sakkjátszmára vette rá az új lakótársat. A diák nem nagyon játszotta a sakkot, középiskolás kora óta alig- alig ült le sakkozni, de a kapcsolatépítés érdekében engedett a felhívásnak. Feri kenyérbélből gyúrt csodálatos figurákat és az egyik ülőkére karcolta a sakktáblát. Nagyon belelelkesedeve rakta fel a figurákat és egy-egy világos és sötét gyalogot markolva a kezében, választást kínált. A diák a sötétre ütött. Elkezdték és a játszma közepén, a világost vezető hallgatag repesve kapott a diák tisztáldozatán, miközben elnézte a mattveszélyt. Hirtelen nagyon komor lett és feladta, majd azonnal kezdeményezte a revansot. A diák észrevette, hogy itt egy nagy szenvedéllyel találkozott és játszani kell. Csak húzogatta a bábukat, védekezgetett, de valahogy az állása ismét jobban alakult, mint a mélyen töprengő, most sötéttel játszó katonáé, aki ismét mattveszélybe került és azt meg is kapta. Soha többet nem kérte játszani a diákot, de ő rendszeresen játszott önmaga ellen, majdnem hogy egyetlen szórakozása volt, mert alig olvasott. A hírátvitelben viszont profiként fogadhatta az elismerést. Esténként megszólaltak a fűtőcsövek, morzejelek vándoroltak az épületben, a cellák százaiban. Feri sohasem adott jelet, de rögtön fordította az üzeneteket, melyek közül rengeteg volt a számukra érdektelen, de így tudták meg, hogy Déry Tibor beteg lett és a rabkórházban kezelik, hogy Kádas Géza írnok a gombgyártóknál, hogy Darvas Iván is megbetegedett, hogy társai közül többen is a házban vannak. Természetesen jöttek-mentek a hírek minden héten a különböző amnesztiákról, a Magyar Kérdésről az ENSZ-ben, perekről és ítéletekről, s persze arról is, hogy pl. Mészáros törzsőrmester egy nagy barom. A diák már nem számolta a hátralévő napokat, az üresen tovatűnő idő hasznosítását kereste. A házival jól kijött, majd a könyvtárost is megismerte. Minden héten egy ruháskosár könyvből válogathatott. A házi megkérdezte, hogy tanul-e valamilyen idegen nyelvet, mert van egy kialakult módszer. Kicsit nehézkes, de hasznosan telik vele az idő. Megkapta Dumas regényét, a Monte Christót németül, gót betűkkel, egy századfordulói kiadásban. Még egy német matematika szakkönyvet is vételezett. A három évi német tanulás után (megszakadt, mert jött csak az orosz) kezdett a regényhez. A házitól kapott egy 5 centiméteres ceruzacsonkot és WC- papírra felírta az ismeretlen szavakat, majd a házi elvitte egy perfekt némethez (állítólag Horthy egykori minisztere. Bornemissza volt), aki megcsinálta a szószedet magyar oldalát és még a helyes igealakokat is pontosította. A rendszer remekül működött, tényleg jól haladt a németben. A könyvtár rendkívül gazdagnak tűnt és a heti csemegézés közben többször is talált kifejezetten kommunistaellenes műveket. Úgy látszott, hogy az adományozott könyvállományt a nevelőtiszt-gárda nem nagyon tanulmányozta. Sajnos a sok olvasás, a zárka sárgás-zöld szűrt félhomálya látászavarokat okozott. Jól esett a napi zártudvari séta a szabadban, miközben hiába keresett ismerősöket a körbejáró menetben. Csak egy egrit, a Bóta bácsit látta egyszer-kétszer. A rabok életében a beszélők jelentették a nagy havi eseményt. Havonta egyszer a meghívott személyt 10 percre fogadhatták az erre a célra kialakított teremben, ahol a beszélgetőket elválasztó sűrű drótháló, az előtte sétáló és figyelő őr, a drótháló-közeibe lépést akadályozó korlát a látogatót valóban elkeseríthették. A diák első beszélőjén az édesanyjával alig tudott szót váltani, mindketten csak nyelték könnyeiket, miközben az anya kereste a fiát, a fiú meg kereste az anyját a sűrű drótháló torzította térben. Megrendülve jött vissza a cellájába. Társa csak egyszer volt beszélőn, nem mondta, hogy kit vár, de nagyon ideges volt. Visszaérkezvén csak annyit dörmögött, vagy inkább sziszegett: "Ezek a nők állatok". Ezután két óráig csak a plafont nézte mozdulatlanul. A nagy beszélő show akkor volt, amikor Tolnai Klári meglátogatta Darvas Ivánt. A művésznő tiszteletére a smasszerek csinibe vágták magukat és még mosolyogtak is. A Új Hevesi Napló 39
