Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)
1997 / 3. szám - KÖZÉLET - Várkonyi György: Királyköszöntő
KÖZÉLET Várkonyi Qyörgy: István nap vigiliálján, Téged köszöntünk Szent király. Eger népe, megint előtted áll, hogy az emlékezés, a szív és a lélek virágait eléd szórja. Jöttünk erőt, hitet meríteni szellemiségedből, akaratodból, intelmeidből, tetteidből. Mert a kimondott szó, a megvalósított gondolat, a tett az, ami teremt. Az álmodozás csak vágy, szertefoszló illat, múló varázs, tévút, mely elkábít, megzavar. De jöttünk, hogy mondjuk, mi mit tettünk, hova jutottunk ebben az esztendőben. Látom emlékszel hogyan fogadkoztunk: - magunkba nézünk, az értéktelent értékesre cseréljük, nyelvünket, kultúránkat megtartjuk, ápoljuk és gyarapítjuk. Sorsunk feletti kesergés helyett fejünket fölemeljük s bátran álljuk az idők viharát. De azt is látom tudod, hogy a lelkesedés szalmalángja megint hamar lelohadt. A mindennapok betemettek, a fogadalmakat átértékeltük, a széthúzás, a gyűlölködés ismét tanyát vert köztünk. Azt kiáltoztuk: - Valami nagyon szépet akarunk alkotni ! De nem vettük észre, hogy a szép nem lehet cél, mert a szép a küzdelem, a fáradozás, az alkotás, a teremtés jutalma. Látjuk ezt a jutalmat ? Miért hisszük azt, hogy a mi korunk az különleges, hogy szenvedéseinkhez fogható nem volt még a világon ? Miért tartjuk magunkat kiválasztottnak, másnak, mint az előttünk élő sok milliárd ember ? Hát nem ugyanúgy virágzik a hárs, s az akác illata nem hódító ma is ? Hát másképp vajúdik a szülő, vagy a gyermek másképp kapaszkodik anyja szoknyájába ? Nem vagyunk kicsit gőgösek ? Mi történt, mi az, ami más ? A lélek válsága. A nihil. Az álomvilág melyet felépítettünk, elfeledve a tavaszi szellőt, a tündöklő rózsát, az évszakok változását, a nyár esti derűt, a hozzánk bújó kedvest. A fény, a pompa elvakít, a vágy a semmittevésre üressé tesz, a lélek tükrét álomfilmek pókhálója homályosítja. Szent király, hallom dörgő hangod: Quo vadis ? Hová mész magyar ? Állj meg ! Keresd lelked békéjét, zászlód legyen a szeretet, házad a békesség, kezed a segítség, örömed más öröme. Ha hibád annyi sincs mint egy porszem, akkor se szóld meg a másikat. De építsd saját magad citadelláját, építsd bensődet az odaadás, a szolidaritás, a másokért való tenniakarás köveiből. Értsd meg: fontos vagy, gyönyörű vagy, szükség van rád ott, hol vagy. Állj helyt a mindennapokban ! 36 VII. évfolyam 3. szám - 1997. augusztus hó
