Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)

1997 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Boros Anikó: Az út végén (elbeszélés)

A temetést követő napokban elhatározta, beváltja - feleségének még halála előtt tett - ígéretét, hogy követi őt a másvilágra, nem él tovább nélküle.

Szándékát hangos jajveszékeléssel, sírós hangon adta tudtára környezetében mindenkinek - remélve, hogy elhatározásáról lebeszélik. Jól számított, a törődés, a vigasztalás nem maradt el.

A gyászhetek elmúltával visszament dolgozni. Küldönc volt valami lapnál, ahol szánalomból, emberségből foglalkoztatták tovább a tragédia után.

Napjai - munkája végeztével - temetöjárással, estéi, testet-lelket kimerítő siránkozással teltek.

Éjszakánként azonban szorongató álmok gyötörték, megváltásnak érezte, ha végre megvirradt. Egyre többet álmodott feleségéről, aki türelmetlenül figyelmeztette beváltatlan ígéretére. Ilyenkor kétségbeesetten vergődött ágyában és félálomban azt kiabálta: - Megyek, mama, csak még egy kicsit maradok! - Az elmúlás gondolata riadt félelmet keltett benne, lelkiismerete pedig nem hagyta nyugodni.

Gyötrődött, lefogyott, szinte belebetegedett kételyeibe. Szerette volna hinni: van "odaát", ahol újra együtt lehet a mamával, de gyávasága legyőzte őt. Tudatlansága áldozata lett. Képtelen volt már életre és halálra; a vegetációt választotta.

Kő Pál: Tanulmány

Új Hevesi Napló

15