Hevesi Napló - Új Hevesi Napló, 7. évfolyam (1997)

1997 / 2. szám - Fábri Zoltán: Kedves Barátom

Kedves Barátom, megkaptam küldeményedet, „Ez is színház” című versedet, amelyről rád jellemző iró­niával teszel leveledben itt-ott emlegetést, nem hiszem, hogy jogosan. Ahogy megkaptam, s időm engedte, nekiültem, hogy elolvassam. Mondhatom, nem esett nehezemre, örömöm telt benne. Kifejezetten élvezetes olvasmány volt. Nemcsak azért, mert ez a váratlan verselési készség, ez az ömlő, csilingelő, könnyed ritmusú poézis úgy viszi az ember szemét-fülét, hogy magától értetődően lebilincsel, de ezen felül az igen igényes tartalmi része a dolognak, azaz, hogy a legnagyobb angol klasszikus drámaköltő talán legigényesebb színművét össze­kapcsolod a hazai jelennel, s úgy szövöd össze, hogy komoly filozófiai tartalmai vannak. Ez különös örömet okozott. Gratulálok. Kívánom, hogy minél hamarabb találj kiadót, aki nyom­tatásban megjelenteti... Leveled alapján arra következtetek, hogy budapesti lakos lettél. Bár lenne benne örö­med. Nem vagyok biztos benne, hogy Egerben nem jobb-e? Én Egert nagyon szeretem. Csak tájékoztatásul közlöm, hogy március második felében Svédországban, Göteborg­ban lesz egy kiállításom. 19-én van a megnyitó. Egy hétig ott leszek. A kiállítás állítólag több svéd városban vándorolni fog. Szeretettel üdvözöl: Fábri Zoltán Budapest, 1988. márc. 5. 64 VII. évfolyam 1997. május # Farkas Andrásra emlékezve # Különszám

Next

/
Thumbnails
Contents