Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)

1996 / 2. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Koncz Lajos: Prohászka írásaiból

hiányzott. Az egyik egy ünnepi beszéd, mely Komáromban hangzott el egy milléniumi ünnepségen (melyhez hasonló igen sok volt az országban). A komáromi kis füzet beszámolója ezzel a címmel jelent meg: „Ünnepi beszédek, melyek Komárom sz.kir. városnak a haza ezeréves fennállása örömére 1896 május 11-én tartott díszközgyűlésén és melyek a hitfelekezetek lelkészei által a május 9-i és 10-i hálaadó Istentiszteletek alkalmával a templomokban mondattak. Komárom, Rónay könyvnyomda, 1896 (48 lap).”

A beszéd a Siralmak 3-22-es mottójára épül: ,Jsten irgalma, hogy el nem pusztultunk/” Ehhez kapcsolódva emlékeztet Prohászka a jubileumi hálaadás vallási csúcspontjára, mikor „mélyen megindulva ezt rebegte az ország főpapja — a koronás király s az ország színe-java előtt: Isten kegyelméből vagyunk s élünk. E nagy kegyelem édes érzetében borult le a király, ki szent István koronáját hordja, az Isten oltára előtt; borult le a királyi ház, a főnemesség, a népképviselet; e kegyelemnek érzete kiváltotta a szívekből a legbensőbb hálát, azt a Te Deumot, amit nem egy énekkar, de egy nemzet énekel; kiváltotta azt az imát, mely nem egy szívnek, de millió szívnek melegétől száll az ég felé. Ez volt a magyar nemzetnek tulajdonképpeni milléniumi ünnepe; nem mikor felvonul boglárosan, pártásan, szem vakító káprázatban; nem mikor a koronát viszik bandériumai, hanem mikor imádkozik. És a főtanulság: „Hitvallásunk e nagy nemzeti ünnepen ez: hiszem, hogy a kereszt tartotta fenn a nemzetet; s reményünk a jövő évezredre is ugyanaz: remélem, hogy a kereszt tart fönn ezentúl is.”

A másik megemlékezés ez időből nem ilyen ünnepélyes, s Schütz feltételezése szerint valahol felolvasás, ill. előadás volt, és egyértelműen tudományos, elvontabb értekezés - „4 tradíció elve nemzetben s egyházban” címmel (OM 10, 14-34). A milléniummal való összefüggést Prohászka kifejezetten hangsúlyozza a bevezetésben: „Sohasem lehetne a tradícióról alkalmasabban szólni, mint most, mikor az ezeréves Magyarországot ünnepeljük... széles ez országban, többnyire harangzúgással és hálaimával, Budapesten pedig nagy nemzeti kiállítással”. A 20 oldalas dolgozat meglepő modernséget árul el teológiai vonatkozásban is, mikor a tradíció fogalmából kevésbé a sztatikus, tartalmi mozzanatot hangsúlyozza (hagyomány, mint anyag, depozitum, és a protestantizmussal szemben kinyilatkoztatási forrás), hanem az átadási folyamatot, dinamikusan (ahogy ezt a Tridentinum óta csak a II. Vatikánum merte megtenni). „Egyház és nemzetek a tradícióból élnek” - talán ez a tanulmány végső foglalta, mely „áthagyományozott nemzeti érzést, gondolkodást,... áthagyományozott szellemi javakat,... és a köztünk élő, folytonos Krisztust, a keresztény tradíciót” jelenti.

1896-ból egyébként Prohászkának egy tucat írását ismerjük, melyek mind az általa ezévben alapított „Eszteigom” c. hetilapban jelentek meg vezércikként, de ezekben csak utalásokat találunk a milléniumra. Az egyik pl. „Bazilika és zsinagóga” címmel szóvá teszi a millenáris ünnepségek egy fonákságát, mikor a „díszmagyarba öltözött megye és város leiramlott a nagymise után a Várhegyről a zsinagógába”. A kifogásolás indokát is megadja: ,/\ milléniumi törvény első szakasza kimondja, hogy a nemzet vallásos áhítattal hálát ad az Istennek az ezeréves Magyarország fennállásáért; a nemzet tehát imádkozni megy a templomba s nem parádézni, komolyan eszmélődni vonul föl s nem feszelegm siet. Azért nem tudom, hogy mit csinál a zsidó a katolikus templomban, s mit a katolikus a zsinagógában?” (OM 21, 14). E vezércikkek kivétel nélkül a politikai liberalizmus kemény kritikái és a liberális kormányzat tisztségviselőinek korruptságainak a leleplezése. Pl. egy borsodi főispán, „üzletcsináló egyház-politikus” hatalmas összeget „vágott zsebre”. „Mit csinál a nemzet, a nép, mely repeső szívvel néz bele a második évezred rózsás hajnalába? A nemzet megint öntudatára ébred annak;' hogy cserzik a bőrét... azok a felvilágosodott hazafiak, a liberális eszmék hősei,... hogy mennyire nyúzzák a szegény népet, lopják a pénzét, csalják a világot” (ÖM 21, 1).

Az igazi jubileumi mondanivalót Prohászka az 1900-as évi századfordulón kapta meg és vette tollára „a századvégi hódolatnak és a magyar katolicizmus 900 éves jubileumának” alkalmából. Újévi szentbeszéde már ennek tudatos vállalása (OM 17, 30-35): „Ez az év az ezerkilencszáz éves kereszténységnek szent éve; így hirdette ezt ki maga szentséges Atyánk, a római pápa; szent év, az imádás- nak, hálaadásnak, penitenciának szent éve, melynek folyamán egy század kegyelmeiért, áldásaiért há30

VI. évfolyam 1996. június # 2. szám