Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 1. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Bulla Márta grafikái Csepelen
A társadalom és benne a társadalom lelke, - ha van lelkiismerete ki vérzett állapotban vergődik. Bulla Márta ezt ábrázolja, ezt az állapotot, amikor az életfa-sorozatában, a fazékból kibomló, a fazekat is széttörő életfa sorsát bemutatja. Itt a húsos gallyak befelé horgadnak, mintha nem is érdekebé ezeket az ágakat, a fákat, hogy a Nap fényének magasba szólító ereje még mindig létezik, még észre kellene venniök, hogy az élet valódi, igazi, jó, szép és szent rendje azt kívánná tőlük is, hogy ők is a Törvény szerint valósuljanak meg. De mert az erőtereket az Idő, a Történelem szétzilálta, az Életfa sem tehet mást: darabjaira hullik szét. De nem bomlanak fel azok a személyiségek, azok az egyéniségek, azok a hírességek, akiket a sajtó csinál újságból, papírból, betűkből — és érdekdiktálta szándékból. Igazán el kellene gondolkodnunk a grafikákon! Itt, pontosan, szabatosan megfogalmazott formában elénk tessékelt figurák táncolnak: jönnek egymás után, papírból készítetten, lejtésük egyforma, nagyon is hasonlók egymáshoz, mint ahogyan a rotációs is kiadja milliószámra a lapokat, ismételve sokszorosan azt, amit a szándék a tűrő társadalom elébe terjeszt: a laza semmit. És ez még a jobbik eset! Mármint az, ha a laza kifejezéstelenség riaszt belőlük. De oda kell kuksolnunk az arcokra, amiket a papírfigurák nyakára illesztett Bulla Márta: a fejeket, a tekinteteket, ezeket a pokolbéli fajzatokat, a rontás kancsali rémeit, s akkor értjük meg, hisszük el valóban: ennek a nemzedéknek kijutott bőven, vastagon a lelki megpróbáltatásból. De vállalja! Katonásan, derekasan vállalja feladatát, hogy tükröt tart önmagában, önmagából és önmagának. De nemzedéktársainak is. Ez a gyónás a szenvedés és a szenvedély vallomása. Kiálltás is, hogy ébredjünk rá: a társadalmi munkamegosztás, az „a bizonyos hatalmi fenn és lenn” ilyen iramban, ilyen érdekadta hitványságokkal, ilyen erkölcsi, vagy inkább erkölcs nélküli megoldásokban sokáig nem tartható fenn! Ez a jelen, ez a ma, ez a szellemi, vagy inkább szellemtelen „libikóka”, a szakférfiak sunyi játszadozása a zárt ajtók mögött, ennek a lerongyolt tudatú népnek a terhére sokáig nem űzhető! Erre figyelmeztet egy grafikus, aki több, mint tíz esztendeje változatlan szorgalommal ugyanezt úja. Rajzolja. Mert hite van. És nekünk is juttat belőle, ha hagyjuk magunkat hittel megvesztegetni. Farkas András 36 VI. évfolyam 1996. március * 1. szám Sulla Márta: A Golgota felé Bulla Márta: Könyörgés
