Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - XV. Országos Akvarell Biennálé -Eger ’96
KÉPZŐMŰVÉSZET Színes világ a fehér falak között XV. Országos Tikvarell Biennálé — Eger ’96. Aqua — aquarell! Víz — vízfestmény! Az első kifejezés univerzálisabb, a második az idegen szavakban tobzódó kultúránkban hitelesebb. De bármelyiket is használjuk, kiemelésükkel egy ősi képzőművészeti technika lényegének megértéséhez kívánunk most közelebb jutni. E technikával - s az átalakulását reprezentáló kortárs művekkel - ez év júniusában találkozhattak az érdeklődők Egerben, a Tábornok-ház felső szintjén. Talán sokan nem is gondolták, hogy e turkálóiról, s karácsonyi vásárairól híres - jobb sorsa érdemes - épület, lehetőséget kapott egy rangjához méltó rendezvény befogadására. Ám ékességével túl sokáig nem büszkélkedhetett: hiszen a csodák sem tartanak örökké, hát még a képzőművészeti kiállítások. A tárlat bontása után auláját ismét ellephették a szintetikus tisztítószer és izzadságszag keverékét árasztó levetett, göncökként szétdobált ruhák, melyek sokunk számára az „új” ruhához jutás illúziójának az egyetlen lehetőségét jelentik. Ez az elegáns épület - úgy tűnik - az önámító vágyak, a csalóka ábrándok háza, hiszen illúzió volt csupán az is, hogy városunk kiállítótérrel, galériával gyarapodott, ahol kvalitásuknak megfelelően mutathatták meg szépségüket, csillogó, fénnyel átitatott színeiket, s tárhatták fel könnyed, vagy mélyebb tartalmukat a vízfestmények. Tizenötödik alkalommal nyílott meg városunkban az akvarellezés kedvelőinek reprezentatív országos tárlata. A szűk körűnek igazán nem nevezhető megnyitón bebizonyosodott, hogy ennek az évezredes múltra visszatekintő technikának egy újabb aranykorát éljük a huszadik század végén, még akkor is, ha korunkra a pénz és technikaközpontú, a komputerek által vezérelt, elidegenedett világszemlélet a legjellemzőbb. A képzőművészet poétáinak is nevezhető akvarellisták igyekeznek megteremteni ennek az eldurvult és technicista világnak a kiegyenlítő ellenpólusát „festett költeményeikkel”. E felmutatott ellentét azonban, mely leginkább az értékekhez való viszonyulás különbözőségében lelhető fel, csak látszólagos, hiszen a pillanatnyi élmények, ideák, örömök és megrázkódtatások képpé formálásához e könnyen kezelhető, gyors képzőművészeti technika tűnik a legalkalmasabbnak. Felgyorsult világunk tükrözésére sokkal használhatóbb, mint az olajjal festett, nehezen száradó, zsírosán tömény, súlyos táblakép, melynek „halálát” már a század elején kijelentették az orosz avantgarde vagy a dada művészei. A művészetek kortárs útvesztőjében nehezen eligazodó laikusokhoz is közelebb állhat ez a könnyűnek ugyan nem nevezhető műfaj, hiszen gyermekkorunk első színélményeinek, vagy olykor kilátástalannak tűnő küszködéseinek emléke kapcsolódik a színes gombfestékhez és a szétálló, kemény szőrű ecsetekhez. Eközben mindenki megtapasztalhatta, hogy a víz a legjobb oldószer, mely magába fogadva a színeket, s a papírra felvitt foltokból elpárologva, áttetsző vagy sűrűbb festékréteget maga után hagyva, új világ létrehozására képes. A víz őselem. Ahogy a földi élet, úgy a művészetek sem jöhettek volna létre nélküle. Annyira hozzátartozik földi létünkhöz, hogy csodálatos volta fel sem tűnik már számunk48 VI. évfolyam #1996. december hó # 4. szám
