Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Juhász Ferenc: „Már a jövő se a régi!” (grafitti) zsinat utáni töprengések
Magáról az elkészült anyagról azonban mindenképpen fel kell oszlatni a mágikus ködöt. Nem újabb szentírás született. Megfogalmazásaiban is inkább a meglévő' gyakorlatok leírását tartalmazza azzal a kifejezett szándékkal, hogy a folyton változó körülmények csak a legszükségesebb mértékben érintsék a lelkipásztori gyakorlatot. A zsinatnak két állandósult szókapcsolata forgott talán legtöbbet a közbeszédben: a papi létszám és a világiak bevonása. Ugyannyira, hogy már-már korrelativ kifejezéssé léptek elő egymásra utaló módon. Nézzük őket külön és együtt! Véleményem szerint a papi utánpótlás csökkenése nagyon összetett kérdés. Egy hosszantartó folyamatban szemlélhető csak, talán a magyarság nemzeti gyökeréig visszaható kérdéskör érintésével. Egy nemzet, a Kelet és Nyugat ütköző zónájában mindig ki van téve annak, hogy a tendenciák nem megszületnek, hanem egész egyszerűen csak lesznek. Egyszer csak azt érezzük, hogy valami van, valami meg nincs. Ez azért van így, mert a kis népeknél a külső hatás erősebb, mint a belső folyamatok. A Magyarországon soha meg nem haladott feudális berendezkedési forma eredményeként és a trianoni megcsonkítás hatásaként a nemzet vitalitása mélyponton van. Ebben az algásodó Kárpát-medencében a magyarság fuldoklásából csak egyetlen tragikus mozzanatot emelek ki: a népesség fogyását. Ez talán a legdrámaibb háttér, ami a papi létszámcsökkenés oka. Ha e század magyar- országi papságának létszámalakulását tekintjük, egyenes arányú a születések számának csökkenésével és az egyháznak szánt társadalmi szereposztással. A század elejétől a nép- szaporulat a harmincas évek végéig családonként 4 gyermek átlaggal vehető. Azokban a családokban, ahonnan papi pályára léptek, ennél is magasabb: átlagosan 5 gyermek született. A trianoni megcsonkítás a nemzet tragikus életérzését és a gyermekszületés visszaesését eredményezte. Ezt a folyamatot szerencsétlenül súlyosbította a második világháború katasztrófája és az azt követő kommunista gőzhenger. Az egyház társadalmi presztízse kényszerű módon a minimálisra zsugorodott. Következésképpen a háború környékén a gyermekek létszáma családonként 3-ra, az ötvenes évektől 2-2,5-re esett vissza, napjainkban 1,8 - körül van. Ebből a létszámból statisztikai elvek szerint is legalább megfeleződik a papságra jelentkezők száma a két háború közötti jelentkezőkhöz képest. De nem a számok statisztikája szerint történt a folyamat, hanem az egyházra nehezedő nyomás következményeként (iskolák és intézmények bezáratása, szerzetes rendek feloszlatása, a hívek megfélemlítése, papok meghurcolása), egy ázsiai kommunizmus előre nyomulásával presztízsét veszti az intézményi egyház és a vallásosság legföljebb a magánszférába szorul, a ,,bigott”-ság lejárató címkéjével - mint sárga csillaggal- megbélyegezve él tovább. Ilyen fojtogatás közben ki megy el papnak? - Akinek nincs veszíteni valója. Részint azért, mert képtelen azonosulni az új helyzettel, részint azért, mert egyébként is “alulról” jön, és veszteni valója még ebben a nyomott helyzetben sincs. Az ötvenes évektől papságra jelentkező és maga az egyház is, bizonyos skizofréniában él, hiszen zsigereiben, megmaradt templomaiban, megtűrt szertartásaiban, szobraiban, képeiben évszázadok kultúráját hordozza és ez Nyugathoz köti, - ám a praktikus életben a nemzet legfőbb ellenségeként permanens holokausztban haldoklik, haza- és nemzetárulónak bélyegezve nyíltan és titokban, ahol csak lehet. A szocialista tábor környező országait figyelembe véve is rosszabb a papság létszám- aránya. Míg Magyarországon drámai csökkenést mutat, Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában túljelentkezés van a szemináriumokba. A szlovák és lengyel területen eleve 38 VI. évfolyam #1996. december hó # 4. szám
