Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - KÖZÉLET - ’96 - Magyarország Jubileumi fesztivál Egerben
indultság felelget egymásnak, amikor hangtömbjei elindulnak, hogy a vallomás sodrásával vigyen minket a zenével elérhető magasságokba. Itt nincsen kétely, itt nincs a lehúzó bűntudat, a szenvedély kristálytisztán lendül fölfelé, hogy más erőket is hívjon tanuul: itt az ember a misében áldozatot mutat be, önmaga lelkét akarja odahelyezni a misztériumról szóló szavak mellé. Mert hatalmat kapott a Keresztre-feszítettől a bűnök bocsánatára, addig is, amíg a Végső ítélet oda nem szólít mindannyiunkat a trónus elé. Azért kell és érdemes ilyen gondolatokkal közelíteni egy ilyen hangversenyhez, mert ezek a mondatok, ezek a felsajdulások a zenei szünetekben tömörülnek mondatokká, és a jegyzetíró valósággal izgul is azért, hogy ezek a felismerései, ezek a lelki önzetlenségből és az élmény visszhangjából is táplálkozó gondolati magvak, szirmok, apró virágkelyhek el ne hervadjanak, amíg haza nem ér és nem írhatja, megmenteni szándékozván egy órát abból a múltból, amit visszakívánunk. Legalábbis idézni. Beethovennél nyoma sincs annak a csaknem kétségbeejtő izgalomnak, amit a Haydn- miséből kihallani véltünk. Itt minden hang, minden szólam, minden zenei effektus ünnepi harsogás, vagy annak előkészítése. Akár a Glóriát éneklik az énekesek, ujjongják a hangszerek, akár a Kyrie-t, noha a szöveg szerint az alázatos könyörgés. De nem Beethovennél! 0 ezt a könyörgést is úgy adja elő, mint illendő és határozott felszólítást; hiszen a Teremtő létünk első pillanatától biztat azzal, hogy megért minket, hogy megjutalmaz, ha betartjuk törvényeit. (És én ezekben a mai, erkölcsileg nagyon is nyomorult állapotunkban azért akarom ezt a hangszerelést adni beszámolómnak, mert szennyes ez a korszak és ideje volna már tisztulnunk.) Beethovennek a fenségeshez és az emberi méltósághoz való értésén túl, még van egy másik jeles tulajdonsága: a nagy egyéniségeket - és nemcsak Napóleont! - átéléssel és a személyes nagyságnak kijáró tisztelettel fogalmazta át zenébe! Bécsből és a XIX századból sem volt nehéz rátalálnia és főképpen Szent István nagyságára rábukkannia, hiszen magyar barátaitól, de a történelemből is tudott annyit, hogy amíg a magyaroknál nagyobb népességű és hatalmú népek, a hunok, az avarok, éppen az „ázsiai módi miatt” eltűntek a történelem színpadáról, addig ez a magyarság követni tudta Géza és főleg István felismerését. A C-dúr mise és az István király együttes hatása számomra az egri jubileumozás egyik fénylő pontja marad. Gergely Péter Pál, a karnagy, aki vezényelte a két művet, maga is energikus vezéregyéniség, nem engedett lazítani sem a kórusoknak, sem a zenekarnak, Dombóvári János zempléni gárdájának sem. És az előadásból kitűnt, hogy a szólisták mekkorát lendíthetnek egy zenei találkozás értékén. Hegyesi Hudik Margit évek óta fellép Egerben, a legváltozatosabb műfajokban halljuk. Ám ez a szoprán - erős drámai akcentussal szárnyaltatta a mondanivalót. Nem maradt el mögötte szándékban sem a másik három szólista: Szabó Bernadett, Böjté Sándor és Ürmös Imre. A Minoritáknál A Beethoven művek után egy héttel a Cantus Agriensis önálló műsorral lépett fel. Évek során át élvezzük a változatos repertoárt, amit a Cantus Agriensis és Gergely Péter Pál karnagy megszólaltat hol Egerben, hol meg a Mindszenti Kórussal karöltve Miskolcon. Vagy másutt! A XVII. századig lenyúlnak értékekért, erősségük a barokk, de szívesen válogatnak össze műsorrészeket Kodálytól és a rákövetkező nemzedék szerzőitől is. Itt megint csak Hegyesi Hudik Margit áriáira kell elismeréssel bólintanunk. Monteverdit énekelni nem könnyű fel56 VI. évfolyam 1996. szeptember hó # 3. szám
