Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - KÖZÉLET - ’96 - Magyarország Jubileumi fesztivál Egerben
Az Egri Szimfonikus Zenekar Evek óta főszereplője az Egri Nyár zenei rendezvényeinek. Az idén sem történt ez másként. Akár a szórakoztatás, akár a mélyebb érzelmeket és gondolatokat ébresztő szakrálisliturgikus alkotásokról is legyen szó, nemcsak jelen vannak, de közönségsikerükkel a város civil szféráját, röviden az „utca emberét” megállásra késztetik, akár órákra is. A kis Dobó téren - ahogy ezt évek óta teszik különféle helyeken, mint pl. a Művelődési Központ dísztermében - újra előadtak egy sorozatot az operettirodalomból. A harminc éve fennálló zenekar, mára kulturális egyesület a Megyei Művelődési Központ támogatásával, évente néhány koncertjével eseményeket hoz létre, ahol hazai és külföldi szólisták, énekesek és hangszeres művészek, fiatalok és befutottak megtiszteltetésnek veszik az itteni fellépést. Most is a vidámság, a derű, az operett félig-mesevilágát idéző számokat kötött csokorba Szabó Sipos Máté, a karmester: Suppé-től, Lehár Ferencen, Jacobi Viktoron, Huszka Jenőn át Gershwinig, Loewe-ig, Webber-ig és Bernsteinig. Mert a Leányvásár duettje éppoly közkedvelt a közönség előtt, mint a My Fair Lady, vagy a Jézus Krisztus szupersztár. Kertész Marcella Kárpáti Norbert fiatalságukkal és bontakozó tehetségükkel színesebbé tette a zenei programot. Ám igazán a Strauss-est, a bécsi keringő-k és polkák hozták igazán lázba az egri közönséget. Ebben az évben a Kis Dobó tér valóban azzá alakult, amivé már évek óta „nevelték” a szakértők: szórakoztató egységgé. Ahol nemcsak esténként hangzanak fel egy nagyzenekar produkciói, hanem a nap folyamán, órákig árad-folyik-ömlik a zenei sétáltatás. A júliusi dél- előttök közönsége kapott itt XVI-XVII. századból származó emlékeket, udvari muzsikát, ami nem feltétlen királyi származék, bár onnan a minta, de hazait is, népszerűt is, ami nem feltétlenül jelent esetünkben olcsót! A Strauss-est, tehát az a műsor, amit évekkel ezelőtt az Egri Szimfonikus Zenekar „kitalált”, most is bejött. A térre nyíló házak emeleteiről és tetőtéri ablakaiból éppúgy kíváncsian hallgatóztak, mint ahogyan a patakhídon is százak álltak-szorongtak, hogy közelebbről élvezhessék a díjmentes, ám kellemes zenélést. A bazilikában Kátai László Himnusán kívül Haydn Nelson-miséjét és Beethoven I. szimfóniáját adták elő. Nálunk ritkán fordultak Haydn-hoz, ha egy-egy misét - még a régi rituálé szerint - akartak zenével hangsúlyosabbá tenni, bár tudnivaló, nemcsak ilyen irányú lelkes tevékenysége miatt, hogy Haydn zeneszerzői munkásságának tetőpontját is jelentette a mise-élmény. AII. József által hozott rendelkezések átmenetileg megzavarták őt ebben a témakörben, a kalapos császár halál felszabadította őt a tiltások alól. Ez a Nelson-mise is mintha a korszak és Haydn lelkiállapotának érzékletes lenyomata lenne. A mise a XVIII század utolsó pillanataiban született. A „szomszédban” dúlt a francia forradalom, már rég a fűrészporos kosárba hullt Mária Antoinette feje, rettegett egész Európa az elrabolt rend miatt, s főleg azért, mert nem lehetett tudni, mikor mi történik az addig bájosan játszadozó rokokó-színházat ünneplő közönséggel és azokkal, akik még értékelték a zenét és a művészeteket? Ez a Haydn-mise igen érzékeny reagálás mindarra, ami a szerzőt körülvette. Itt nyoma sincs mindannak, amit Beethoven az ember és az ő Teremtőjének a kapcsolatáról tud és akar hirdetni. Itt moll-ban folyik a könyörgés és a panaszkodás, a dicséret is úgy szól, mintha az önmagunk, az emberiség siratása volna, pedig hát a latin szöveg, a liturgia, a Gloria, a Credo, 54 VI. évfolyam 1996. szeptember hó # 3. szám
