Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Víz László: Miért remekmű?
Kosztolányi még számos nyelvi eszközt használ fel, hogy stílusát élénkké, fordulatossá és színessé tegye. Akkor is, amikor az angol szövegben semmi sincs, ami az adott nyelvi fordulat alkalmazására ösztönözné. Gyakran kicsinyít (kincsecském, templomocska), szokatlan igeidó'ket használ (szokta volt mondani; foglaltatik; láték), a magyarban ugyancsak ritka jelenidejű melléknévi igenevet alkalmaz (felöltvén), változó alakban használ egyes szavakat (üzen-izen, ismer-ösmer), sűrűn él az igék gyakorító formájával (álldogál, olvasgat, üldögél, nézeget, viszik-viszegetik), szereti a különös csengésű, olykor régies szavakat (eddigelé, ennenmagáért, vajha, minekelőtte, ilyeténképpen), sőt néhány szót meglepően új formában használ (tébolyog, tusakvó, hánykódik, hullámzatosan, csudatékony), ez utóbbi a „csudásan hatékony” összevonása lehet. Megfordítja a szórendet (leánya volt egy posztókalmárnak), a frappáns, „mellbevágós” előadás kedvéért ismétli az egymást követő mondatok állítmányát (boldogtalan volt, rút volt; Camila el volt ragadtatva, az érsek el volt ragadtatva; majd megtanítom, spanyolra tanítom). Pedig az ilyesmit valaha a jóhangzás elleni véteknek ítélték. Flaubert még attól is óvta az írókat, hogy két egymást követő mondat utolsó szava azonos nyelvtani alakzatot képviseljen. Kosztolányi stiláris eszközeinek hézagos bemutatásával semmi esetre sem szeretném azt a benyomást kelteni vagy azt állítani, hogy a fordítónak kell tulajdonítanunk a nyelvezet minden érdemét. De most a „fordítói többletet” tettük vizsgálódásunk tárgyává. 5. Világkép és filozófia Amikor egy irodalmi mű anyagának e legkényesebb és legfinomabb rétegét igyekszünk feltárni, ritkán támaszkodhatunk deklaratív nyilatkozatokra. A világkép és filozófia jellemző elemeit a részletekből kell kibányászni és összeállítani. Korábban már megállapítottuk, hogy Wilder művének alapgondolata - miszerint a szeretet az élet éltető eleme, ami nélkül az emberi lét céltalanná és tárgytalanná válik - evangéliumi ihletésű. A szerző vállalt keresztény világnézete sok mindent meghatároz, de sok irányban nyitva is hagyja a választható utat. Lehet valaki keresztény optimista vagy pesszimista világlátással a világ dolgait illetően, lehet rezignált vagy lázadó, reménykedő vagy kétségbeesett. „...Belül a lelkében (a márkiné) nem hitte, hogy őt kivéve bárki is szerethet valakit. Minden egyes család a megszokottság romboló légkörében éldegélt, s be nem vallott közönnyel csókolózott. Látta, hogy e világ fiai az önzés fegyverzetében mozognak, részegek az önimádattól, szomjúhoznak a bókokra, alig hallják meg, amit mondanak nekik, nem indulnak meg azoktól a szerencsétlenségektől, amelyek legközelebbi barátaikat érik, rettegnek mindenféle parancstól, mely megszakíthatja a tulajdon vágyaikkal való hosszú közösséget...” Aki ilyennek látja a világot, annak nincsenek illúziói. Dehát lehetnénk mások is? Élhetnénk, tehetnénk másként is? Oly nehéz kitörni az élet sok mindent eldöntő szubjektív és objektív adottságai közül. „Azt tesszük, amit tehetünk - mondja Estebannak Alvarado kapitány, aki szintén a szeretet sebesültje, amióta leánya elhagyta. - Tengődünk, ki-ki úgy, ahogy bír. Nem tart sokáig, tudod. Az idő folyton halad. Majd te is meglepődöl egyszer, milyen gyorsan múlik az idő...” Szükségszerűen felbukkan az idő is, mint fontos filozófiai fogalom, és annak gyors folyása, mely vigasza a szenvedőknek. Amitől az egyes ember élete egy sokkal nagyobb dráma MÍBM0 VI. évfolyam 1996. szeptember hó * 3. szám 39
