Hevesi Napló, 6. évfolyam (1996)
1996 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Renn Oszkár: Pillanatképek
Renn Oszkár Pillanatképek Engesztelő rózsaszál A két egykori osztálytárs megbeszélte, hogy vasárnap délelőtt együtt mennek ki a Ro- zália-temetőbe. Az egri öregdiák autójával ment a Senátor-házban lakó ausztráliaiért, aki 31 éve disszidált, s azóta nem volt itthon. Szülei sírjára rendelt egy nagy virágcsokrot, azzal várakozott a ház előtt. Az autó hátsó ülésére tette a csokrot, beült az osztálytárs mellé és rögtön indultak a temetőbe. Az előző napi-esti-éjszakai érettségi találkozó fáradtságát még egyikük sem pihente ki, mindketten meglehetősen tompák voltak. Nem beszélgettek az autóban. Valahogy az úti cél, a temető, a szülők sohasem látott sírja hallgatásra hangolták a külföldit, aki nem is tudta pontosan a sír helyét. Ezért kérte egykori barátját a kalauzolásra. A temető bejárata előtt hagyták az autót, és továbbra is szótlanul ballagtak be a sírok közé. A nagy melegben a temető fáinak árnyékában némileg frissebb volt a levegő. Senki nem járkált a sírok között. Az egri ment elöl, lassú léptekkel vezette társát a sírokat kerülgetve. Egyszercsak érezte maga mögött a követő lépések elmaradását és visszafordult. Az idegenbeszakadt osztálytárs megállt egy sír előtt és mereven nézte a sírkőfeliratot. Az egri visszament, értetlenül szemlélte a lemerevedett férfit, aki a kezében tartott virágcsokorból kiemelt egy szál piros rózsát, majd nagyon komolyan, szinte megigézett áhitattal, lassan a sírkőre helyezte a virágot. Nem is nézve barátjára, érezvén, hogy valami magyarázattal tartozik, megszólalt: „Senki nem szeretett úgy engem az életben, mint ő.” Révetegen nézte tovább a sírfeliratot. „Nem tudtam, hogy meghalt, ilyen fiatalon.” A barát is olvasta a kőbevésett feliratot: M... C... élt 34 évet. A külföldi ismét szólt: „Csodálatos nő volt, mégis elhagytam, búcsú nélkül.” Még állt néhány másodpercig, arcáról az emlékezés nem tűnt el akkor sem, amikor elindultak a szülők sírja felé. A még nem látott sírt rendbe kellett rakni. Szótlanul tettek- vettek. A virágokat elrendezték, majd néhány percig némán tisztelegtek a már régen elhunyt szülők emlékének, a tengerentúli talán még imádkozott is. Amikor a temető kijárata felé indultak, az egri ismét észrevette barátján a szerető nő sírjának-emlékének megrendítő hatását. Már elindultak, lassan gurultak a Makiári út felé, amikor ismét megszólalt az egykor szerelmes férfi, maga elé motyogva: „Terhes volt, amikor itt hagytam.” Az egri nem szólt semmit, érezte, a megnyilatkozások nem neki szólnak. „Lehet, hogy van egy gyermekem.” Ez már elhalkulva hangzott. Az autót vezető az utasára nézett, aki üres tekintettel és sápadt arccal, öregen és fáradtan ült mellette, s kapaszkodott az ajtó feletti fogantyúba. VI. évfolyam 1996. szeptember hó # 3. szám 27
