Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 2. szám - EMBEREK - SORSOK - NÉZETEK - György Ágnes: Dramaturgok az égben köttetnek (fel?)
Dramaturgok az égben köttetnek (avagy: ki az a györgyágnes?) 50. éves szakmai jubileum alkalmával megtarthattam életem első és utolsó szerzői estjét a Rátkai Márton Kluban. Elég mostoha körülmények között, mert ez a klub-terem, ami „L” alakú, nem alkalmas semmiféle színházi produkcióra. Velem együtt 18 közreműködője volt a műsornak, mivel életem és pályám során csak színházi területen mozogtam és ezért főleg ezek alkották a program gerincét. De a kronológia miatt két chanzonommal kezdtük... Merthogy verseket is írtam, mindenki így kezdi. Néhány egészen jó is akadt köztük. Verseim két részre oszlottak: a háború előttiekre és a háború utániakra. Sok közülük megjelent folyóiratokban, gyűjteményes kiadásokban és elhangzott előadóesteken is. Az első rész „írásaim-verseim” címmel a BéTa kiadó gondozásában. Ez a kiadó az Újság című napilap két főszerkesztőjének keresztnevéről Agay Béláról és Kóbor Tamásról nyerte nevét. De közbejöttek a há- •borús intézkedések és a kis kötet elúszott, a kiadóval együtt. Első verseimet, mivel oly korán kezdtem, hogy még írni se tudtam, diktáltam. Ezek eleinte Apámhoz és Anyámhoz szóltak. Aztán egyre több természet-vers született, majd rengeteg szerelmes és ezekhez kötődve: hangulatversek. Leginkább Paul Geraldy volt rám hatással. Ezek közül adott elő kettőt (a „Ha meghalok” és a „Tea for Two” címűt) Pusztai Péter, hangulatos zenei aláfestéssel. A háború utáni versek „Új életem, új énekei” címen jelentek meg, az MHSZ házi-kiadásában. Ezek közül az „Új Hídavatás”-t, amiben Arany János versét tettem át maiba, sokfelé adták elő, aKos- suth-híd avatásakor. A háború-ellenes verseimet, mint például a „Nos, hábor volt”-at, franciára is lefordította egy párizsi újságíró. „A deportált pesti asszonyok balladájáét és a többi, KáZet lágerben születetteket, itthon háromszor adták elő, alkalmi műsorokon. Ezek az apróságok színházi múltammal együtt futottak, mint amolyan melléktermékek. Ezekről, a nem színházi munkáimról és azokról a színházi „vétkeimről”, melyekről az este nem esett szó, a fali dekorokon láthatott a közönség szemelvényeket. Nem számítottak viszont mellékterméknek a gyermekműsorok és a gyermekdarabok szerkesztése és írása, már 1952-től. Erről halhattak egy alkalmi, felnőtteknek írt jelenetet, két kedves mesefigurámtól, Szőrmók Macitól és Danitól. Arról fecsegtek, amolyan mese Hacsek és Sajóként, hogy mennyi akadályt kellett leküzdenem még egy gyermek-műsor kapcsán is, a „műveltségi” (művelődési) fontos- kodóktól. Révész István játszotta Macit, aki az első bemutató óta.legalább ötszázszor „maciskodott” már; partnere pedig, mint Dani, Vermes Emmy volt, aki szintén játszott már az „ősbemutatóban” is. És mindennek, amit az elmúlt 50 évben csináltam, története van. 1943-44-ben színinövendék és menyasszony voltam. Akkor írtunk, az akkori vőlegényemmel, egy rendező-hallgatóval, - egy olyan darabot, amit egymásnak szántunk ajándékul. Dickens Karácsonyi ének című novellájából... De a háború ismét beleszólt. Ot elvitték repteret építeni, le is bombázták a repteret, vele együtt! A darabot, mint egy gyereket, a szívem alatt melengettem, és lassan, lassan továbbírtam, fejlesztgettem. Közben rádiójáték is lett belőle. 1976-ban a Gyermekszínházhoz szerződtem. A darabnak igen megörült mind a két igazgatóm. Az első, aki szerződtetett és a második, aki aztán elküldött. De a darabot megrendelte tőlem, abban a formában, ahogy beadtam. Végül: egy teljesen más verziót vitt színpadra. A jelenet arról árulkodott, ami ma már nincs is: hogyan születik az ártatlan szerelem. Egyben bizonyítékként szolgált arra, hogy az ifjú színésznemzedékkel is jó a kapcsolatom, és hogy a folyamatosságról is gonCröncr Ácnes !UűiiMi fin nln 38 V évfolyam 1995. június # 2. szám
