Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)

1995 / 2. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Koncz Lajos: Prohászka közéleti apostolsága

Szociálpolitikai tevékenysége a földosztás-javaslatokban és példaadásban kulminált. A világháború alatt az igen gyönge jövedelmű püspöksége birtokaiból 1500 holdat fölparcellázott, s utána meg is hirdette e nemzeti kötelességteljesítés programját. 1916-ban a Gazda-szövetség közgyűlésén követelte a háborúból hazatért katonák és vissza-vándorlók földhöz-juttatását, és javasolta a tízezer holdon felüli birtokrészeknek a fenti célra való kisajátítását. Nem riasztották vissza a feltámadó reakciók, félreértések, rágalmak és népszerűségének érezhető csökkenése, sőt bizonyos körökben gyűlöletre való fordulása. „Én nem jelszavakat kiáltottam bele a világba,... hanem azt az igét, amit mindenkinek meg kell hallani: a magyar népnek föld kell...” „A hivatásának magaslatán álló pap... az erkölcsileg, szellemileg, gazdaságilag gyönge osztályok pártján áll... A magyar nép ugyancsak rászorul, hogy felkaroljuk. Minden téren való hátramaradottsága sokszoros vészkiáltás, mely az uralkodó osztályoknak, elsősorban az egyháznak a mulasztásait kiáltja világgá.” (ÖM 10, 40-41). A tettek és példamutatás sorába tartozik végül az 1920-beli földosztása, amikor újabb ezer holdat parcelláztatott ki a püspöki javadalomból.

És hogy mindvégig hű maradt önmagához és apostoli radikalizmusához, tanúsítja megrázó erejű szociális hitvallása élete utolsó katolikus nagygyűlési beszédéből (1926 őszén): „Ne féljünk a radikalizmus vádjától! Aki ezzel vádol, annak mi azt feleljük, hogy voltaképpen csak azt akarjuk, amitXHI. Leó pápa akart. XHI. Leóval hirdetjük, hogy a proletariátusnak joga van emberhez méltó élethez, joga az otthonra, a család fenntartására, a munkának a termelés gyümölcseiben való igazságos részesedésére. Valljuk, hogy ezt nem lehet megtenni a mai rendszer gyökeres megváltoztatása nélkül, s hogy ahol milliókat kell megsegíteni, ott a gazdagoknak áldozatot kell hozni!” (OM 13, 286).

VILÁGHÁBORÚ ÉS TRIANON

A magyar sorssal való teljes azonosulása legdrámaibban mutatkozott meg a világháború szörnyű éveiben, és után a tragikus összeomláskor, Trianonnal az ezeréves Magyarország kivégzésében.

Sík Sándor meglátása szerint a háború rémségeiben vonagló magyar lélek képét két könyv örökítette meg az utókor számára. Az egyik A Halottak Élén, Ady utolsó, nagy könyve, a magyar tragikum véres sikoltása; a másik a Háború Lelke, Prohászka háborús írásainak, beszédeinek gyűjteménye (ÖM 10). „Az Apostol szenvedélyes szeretetével, mindenkinek segíteni-akarásával a gyötrődő tömegek közepében jár; mindenkihez szólni akarna, minden sebet csókolna, a kifosztott, megcsalt, halálig gyötört szegény testvér-lelkek mindegyikébe bele szeretné lehelni a maga lelkét, beleszuggerálni a vigasztalás igéit” (Sík). Az ezidőből való megrázó Prohászka-írásokból fogalmat alkothatunk az ő fájdalmas magyarságáról. Már a címek sokatmondók: „A háború botrányköve” (1915), „A háború problémája” (1915), „Háború és vallás” (1915), „Ne aludjék ki lámpád!” (1914), „Uram, én kitartok Melletted” (1915), „Hajnalodik-e már?” (1914), „Békesség a földön - földreform által” (1917).

S most - e rész csúcspontjaként - hosszabb részletet idézünk egy körleveléből, melyet a magyar Püspöki Kar az ő fogalmazásában fogadott el és adott ki 1919. aug. 22-iki konferenciájából - közvetlenül a kommunizmus bukása után. Mai helyzetünk és múltunk keserves örökségére is ráismerhetünk benne. (ÖM 9,265-272).

„Krisztusban kedves Híveink!

...Nem kell külön szemlét tartanunk (az elmúlt korszak) kegyetlen megpróbáltatásai fölött. Erőszakos elemek magukhoz ragadták a hatalmat s rögeszmék megvalósítására adták fejüket. Képtelen elméleteket és csillogó jelszavakat készpénznek véve, máról-holnapra paradicsommá akarták változtatni a siralom völgyét; felforgatták a társadalmi és gazdasági rendet, lelkiismeretlenül pazarolták a közösség és állam pénzét, milliárdokkal szaporították az államadósságukat, embert ember ellen izgattak, s terrorral, börtönnel, akasztófával, golyóval rémítettek, számtalanokat szégyenletesen kínoztak s kegyetlenül megöltek. Ellenálló erejében meggyöngült népünk pedig szinte aléltan és tehetedenül nézte

V. évfolyam 1995. június * 2. szám