Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Cserniczky Dénes: Mi lenne a haszna?
Cserniczky Dénes: Mi lenne a haszna? Régi történet. Szent-Györgyi Albert hazalátogatott és nyilatkozott a TV-ben. (Megjegyzem, nem ártana ezeket az interjúkat néha-néha elővenni, pl. Illyés Gyula.) Lenyűgözve hallgattam, mivel Szent - Györgyi ragyogó előadó volt, tudományos kutatásairól, módszereiről, háborús élményeiről és sok más egyébről, amikor a következőket mondta (igyekszem annyi év távlatából idézni szavait): - „Egyszer társaságban voltam két nagyszerű tudós barátommal. Az egyik így szólt: Van egy elméletem, de nem merek előhozakodni vele, mert félek, hogy bolondnak tartanak, de maguknak elmondom.” És elmondta. Mire a másik: „Kedves barátom, én meg attól félek, hogy Ön nem eléggé bolond.” Ez jutott eszembe, amikor „bolond” ötletemet kigondoltam. Miről van szó? Volt már időgép, gondolatolvasó karosszék. Mi volna, ha a mai idők technikájával megszerkesztenének egy érzést felfogó és közvetítő szerkezetet. Nem gondolatot, ÉRZÉST. Hányszor fordult elő mindannyiunkkal, hogy olvasás közben arra gondoltunk: Milyen jó volna, ha azt érezhetnénk, amit az író érzett. Mert akármilyen stílusvirtuóz is valaki, csak bizonyos fokig tudja visszaadni érzéseit. így ez a gépezet biztosítaná a „teljes átélést” a szó legszorosabb értelmében. De ugyanígy vonatkozik minden művészetre. Festészet, szobrászat, zene. Megállunk egy mai modern festmény vagy szobor előtt és törjük a fejünket, mit is akar jelenteni, mit is látunk. Lehet, hogy ennek a kis szerkentyűnek a segítségével sem értjük majd meg a képet vagy a szobrot, de legalább érezzük, amit az alkotó érzett. Na és a zene. Minden művészetek közül a legabsztraktabb, a legelvontabb. Mert minden más művészet végterméke a kép, a szobor, épület, tánc látható, a zene láthatadan. Maga a hegedű, zongora és más hangszerek igen, de az általuk képzett hang, maga a zene láthatatlan. Innét van az, hogy műveket elemző kritikusok egymásnak sokszor ellentmondón értelmeznek egy-egy művet. Különösen így van ez a modern műveknél, melyek megjelenési formájuknál fogva kétszeresen is elvontak. Egyrészt a zene, másrészt a modernség. Tehát a művészet. Ez lenne az egyik felhasználási terület. A másik: Feleletet kapna az ember az őt leginkább foglalkoztató kérdésre: a halálra. Mit érez a haldokló élete legkritikusabb pillanataiban? Szenved-e, érez-e egyáltalán? És mi történik a halál pillanatában? Ha egyszer a technika megvalósítja ezt a gépezetet és lesz ember, aki ezt ki meri próbálni, utána egy óriási titokról lebben fel a fátyol. Sőt még az sem lehetetlen, hogy ezekről CD (vagy mit tudom én milyen) lemezt vagy kazettát gyártanak. Tudom, hogy fantasztikus, de hány dologra mondták már ezt és később megvalósult. De tovább megyek: mit éreznek a fák, a növények, mit éreznek az állatok? Mind olyan kérdés, ami izgatja az embert, de nem kap rá választ. Nevet is találtam. A latin SENTIO ige. Jelentése: érez, tapasztal. Ezt az igét vagy jelen idei alakjában, vagy ami még jobb, a praeteritum perfectum-i alakjában, SENSUM, lehetne használni. Az ötletet, a gondolatot, a nyomában fakadó érzést ??? végigelemezve! Budapest, 1995. március 14. V évfolyam 1995. Június * 2. szám
