Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Némedi András versei
Némedi András versei A BOMBA Amit Te vetettél földedbe, az mind jó. Csakhogy míg aludtál, éjjel, valaki jött s valamit plántált vetésedbe lopva... Felszökkent szárán már oly feszes a bimbó... Egyszer csak kinyitja majd nagy fehér Sivatagot, szomorúság-vadont, ásító unalmat hoz a vétked s jön a vadállata: ordítva ront rád, felfal s közönnyel tovalépked. Csend! Alszik...! Rossz Pajti, hallgass...! Mit csaholsz megint? Alszik, nem fogja fel kis agyvelőd? Tudod, szegényke hányszor jóra int, s tudod, hogy úgy szeretjük őt! Kérlek, ne ronts az álmaira, sőt vigyázz, vigyázzunk együtt, te meg én. Hiszen tudod, hogy úgy szeretjük őt, s tudod, hogy oly beteg, szegény! Röptében kapj el minden zümmögőt, minden rovart, ha sír, vagy döngicsél, hiszen tudod, hogy úgy szeretjük őt, s oly jól esik, ha megdicsér! Ez az eső is bánt, hogy úgy locsog s a ház a mennydörgéstől szinte reng, én most mindenre ráparancsolok: Zápor! Egzengés! Pajti! Csend! Cegléd, 1959. július ernyővirágát a bomba. Igazság Tehetetlensége ketrecében összetört bordái közt piheg. Diadala valahol időtlen, s itt a holnapot sem éri meg! Vétked 8 V évfolyam 1995. június * 2. szám
