Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Margittai Balázs: Intermezzo - életkép
nem az az ember volt, aki addig. A 180 cm magas, 75 kilós férfi már ragadozó volt. Üj célt látott, amiért harcolhatott. — Egy pillanat alatt az ajtó mögött termett. A foglár benézett a kémlelőlyukon, de túlságosan sietett ahhoz, hogy megkereste volna mindkét foglyot. Megelégedett a nővel és mellette azzal a ruha-, vagy rongydarabbal. Lehetett a férfi is, úgy össze volt törve az előbb, amikor belökte ide. Beugrott és úgy gondolta, hogy most gyorsan igazságot szolgáltat; megöli a két gyilkost. Jan váratlanul hátulról nagy erővel a tarkójára ütött. A tagbaszakadt őr nem ájult el, csak térdre esett, s erőtlenül a földre ejtette pisztolyát. Eszter hirtelen mozdulattal felkapta a fegyvert, s gyorsan szembefordította a pribékkel. Határozottan, habozás nélkül lőtte le a börtönőrt, aki azonnal meghalt. A két ember egy pillanat alatt került át a múltból a jelenbe. Úgy érezték, hogy itt van minden újra ahhoz, hogy harcoljanak tovább. Már nem gondoltak arra, hogy nincs értelme, hogy abba kéne hagyni. Folytatni kellett. Az őr fegyvere kettőjüknek kevés volt. Eszter szaladt előre. El kellett kapni még valakit ahhoz, hogy mind a ketten fegyverrel harcolhassanak tovább. Az épület mögött, ahol a kijárati ajtó volt, állt egy férfi. Nem lehetett tudni, hogy kicsoda. A nő gondolkodás nélkül lelőtte. Az ajtónálló a hasához kapott, vér jött ki a száján, s térdre rogyott. A géppisztolya leesett mellé. Jan felkapta, ránézett a földön fekvő alakra, s közvetlen közelről arcon lőtte. Osszenéztek egymással. Két tapasztalt katona volt már, nem egy nő meg egy férfi, nem két megsebzett ember. Tudták, hogy az életük más halála. Nem gondoltak Istenre, sem úgy, mint rossz, sem úgy, mint jó lényre. Csak az érdekelte őket, hogy innen valahogy kijussanak. Hirtelen változásokon mentek keresztül. A fegyverek ropogásának irányába veszélyes lett volna menni. Igaz, hogy ott hamar találkoznak saját embereikkel, de ahhoz, hogy odáig eljussanak, keresztül kell törni az ellenség vonalán. Ezért inkább a másik irányba indultak. Minden gond nélkül átjutottak a kerítésen. Nem volt benne áram, hiszen sehol nem volt áram a környéken. Hát igen, a háborúnak előnye is van, — gondolta a férfi. Pillanatok alatt felértek egy kisebb dombra. Ahogy mentek, ahogy távolodott tőlük a csatazaj, elgondolkodtak. — Később Eszter szólt, hogy éhes és Jan is úgy gondolta, hogy így reggel 7 óra felé elérkezett a reggeli ideje. Egyébként is, amióta elkapták, nem evett egy falatot sem. Elindultak a dombtetőről le a völgybe. Ha elérik saját embereiket, valószínűleg kapnak majd ennivalót. De ha közben beleszaladnak az ellenség járőreibe, akkor minden valószínűség szerint meg fognak halni. Nem kívántak meghalni, ha nem muszáj. Számítottak egymásnak. Ebben a különös, vad helyzetben valójában csak akkor van értelme a harcnak, ha van miért és valakiért, valamiért, vagy valami ellen küzdeni. Eszter és Jan tudták ezt. Erezték, hogy valószínűleg nem élik túl az egészet. Mire a háborúnak vége, már rég lezárul az ő aktájuk is. S majd ott állnak az Istenük előtt, ha egyáltalán van ilyen. Vége V. évfolyam 1995. március hó. 1. szám E Q E vt 17
