Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Dr. Chikán Bálint: Posztmodern jelenünk és az Egri Nyári Tárlat
veri az asszonyát. Közvetlen környezetünk szeretetével, megértésével kezdődik a világ megértése. Ezek nem egymás ellenében vannak, hanem egymásra épülően. Azt gondolom, hogy napjaink világának éppen ez a nagy kérdése, hogyan tudunk a különböző igazságok között közvetíteni. Mert az igazság relativizálódása vezetett oda, hogy a megbolydult világ ismét egy háborús világkonfliktus peremén tántorog, s amiközben a helyi igazságok érvényesítésén fáradozunk (mert jogosan úgy véljük, hogy a MI igazságunkat csak MI képviseljük, csak éppen nem törődünk azzal, hogy kit is jelent ez a MI), s eközben sokszor már nem bírunk toleranciával gondolni a szomszéd lakó, a szomszéd megye, a másik művész igazságára sem, ha ő a „más-ságát” hangsúlyozza, s nem az azonosságot. Mindezek miatt mindenképpen örvendetes, hogy az egri tárlaton majdnem ugyanannyi nem egri művész műve látható, mint amennyi e városból magából került be ide a kiállítóterembe. Végezetül már csak két megjegyzés. Ezek egyike a művek esztétikai megítélésével kapcsolatos. Az én elgondolás rendszerem szerint teljesen hiteltelenné vált minden egységes mérce, amellyel mérni lehetne a művek jóságát vagy értékességét. Ezért tehát nem tartom jogosnak a szakmai zsűrik ítélkezését! A rendezők, a meghívók tudják, hogy kiket hívnak meg, ismerik a terem adottságait, s ahhoz képest azt mondják, mondhatják: Tisztelt művésznő/művész úr/barátunk! Igen örülünk, ha megtisztel azzal, hogy a rendelkezésre álló falfelületből három (tizenhárom, huszonhárom stb.) négyzetméteren az Ön alkotásait mutathatjuk be! S akkor mindenki jobban tudhatja, hogy mire számíthat. S különösen így lenne ez jó, ha majd már nem itt kell szoronganiuk a tárlatoknak, hanem a Tábornok-házban lesz az ország egyik legszebb városához méltó, szép kiállítóhelye a képzőművészetnek. (Mert ilyen örvendetes tervekről hallottam legutóbb, amikor itt jártam, s bizony, évtizedeket késve ugyan, de régtől aktuális gondolat megvalósulását jelentené ennek realizálása.) A másik, befejező megjegyzéssel visszajutok a kiindulásul választott, posztmodern filozófus magyarországi előadásához. Véleménye szerint nincs mire hivatkoznunk ahhoz, hogy egy tettünk után kategorikusan kijelenthessük: helyesen cselekedtünk. Sokszor csak ennyit mondhatunk: „Mindent figyelembe véve még ezt tűnt a legjobb dolognak, amit az adott pillanatban tenni lehetett.’’ Ennek jegyében (kétségeim ellenére) nem írtam át a megnyitót, mert úgy véltem, hogy talán ennél autentikusabbra az sem sikeredhetett volna, ha a két hete megszemlézett tárlatot műről műre elemzem, s elmondom a saját ítéletemet az alkotásokról. Tisztelt megnyitó közönség, tisztelt jelenlévők. Tegyék ezt meg Önök helyettem! Köszönöm a figyelmüket, s ezzel a tárlatot a magam részéről megnyitom! • Dr. Chikán Bálint Fridél Lajos: A VŐLEGÉNY (TOLLRAJZ) 52 V évfolyam 1995. október * 3. szám
