Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 3. szám - SZÍNHÁZ - Dr. Nyíri Iván, Erős Péter, Murawski Magdolna és Farkas András jegyzetei
A rendszerváltó Agria Játékok Egy meleg, júliusi este Eger város színházkedvelő közönsége és az érdeklődők szélesebb köre boldog izgalommal élvezhette végig a közös összefogással újraélesztett Agria Játékok belvárosi „étvágygerjesztőjét” és a Líceum udvarán megrendezett főműsort. A nézők komédiát, színházat láttak, valójában történelmet írtak! Azon a nyárestén egy nagy lépéssel messzebb kerültünk a most már csak sommásan „Kádár rendszernek” nevezett korszaktól. Akkor és ott, szinte kézzel tapinthatóvá vált, hogy városunkban is végérvényesen átvette a gondoskodó állam funkcióját a szabad polgárok céltudatos önszerveződése, a központi finanszírozás atyáskodó szerepét a szűkös erőforrások generozus felajánlása, a száj- tátó, teheteden csodavárást az egyéni és közösségi cselekvés emberléptékű rendje. Amit azon a felejtheteden estén tettünk, az hihetőbben vitt minket közelebb Európához, mint oly sok, annak kinyilvánított állami lépés az eltelt öt év során. A Játékok újraélesztésével egy fokkal ci- vilebbek lettünk, európai értelemben szalonképesebbek, és egy kicsit jobban el-, illetve befogadhatób- bak. Mi magunk, - két elszánt színészen, Blaskó Balázson és Kelemen Csabán jót mulatva, egy főrendezőn, színházigazgatón és még ki tudja ki-mindenkin keresztül — ismertük fel saját, jól felfogott érdekünket. És tettünk érte. A vitathatatlanul nemes cél érdekében tudtunk összefogni, vitatkozni, olykor keményen küzdeni is. Az adakozókon keresztül - sokan voltak - tudtunk önzedenek lenni másokért, mindenkiért és persze magunkért is. Képesek voltunk a jó cél érdekében együtt tenni. Magunk, itt helyben, saját örömünkre. Nem kértünk felsőbb jóváhagyást, útmutatást, támogatást. Megszerveztük, újjáélesztettük azt az Agria hagyományt, amely mindannyiunk szívének volt oly kedves sok éven át. Nem helyettünk gondolták ki, mi mit is szeretnénk, nem mondta meg senki, mi is jó az egri embernek, hanem Itt, helyben kezdeményeztünk, szerveztünk, adakoztunk. A közös erőfeszítések eredményeként az elszálló szó erejével, a zene elröppenő dallamával, a felcsattanó tapsok ritmusával maradandót alkottunk. Egy meleg, többféleképpen is „viharos” júliusi estén itt, Egerben is véglegesen lezártuk a rendszerváltást és sajátos eszközeinkkel egy kicsit szélesebbre tudtuk tárni az Európa ház kapuját. dr. Nyíri Iván Agria Játékok — lófara-perspektívából Szegeden van egy étterem, vagy inkább kocsma. A jurátusok törzshelye, a valódi nevét meg se tudnám mondani, hiszen mindenki csak „Lófará”-nak hívja. All előtte egy lovas szobor a téren, és aki odabent könyököl, a nemes paripa nemtelenebbik részét láthatja. Innen a gúnynév. Akarva-akaratlan ez a lófara-perspektíva jutott az eszembe, mikor az Agria játékok Dobó téri vígságait néztem. Én ugyan nem a ló mögött ültem, hanem egy pádon a színpad mögött. Elbeszélgettük az időt, és mire észbe kaptunk, már jókora tömeg verődött össze a téren. A biztos ülőhelyet nem volt kedvünk feladni, így alakult, hogy a színészeknek jószerivel csak a hátulját láttuk. A vígság valódi mulatság volt, bár nekem a színészet hőskorát, a csepürágók idejét juttatta az eszembe. Nyíltszíni bromázás, népies trufák hangzottak el, és a két elcsapott színész apait-anyait belevitt, hogy adja a formáját. Vidám színfoltja volt ez a télen zárkózottabb, ám nyáron oly nyitott város szabadtéri eseményeinek. Belefeledkeztem a műélvezetbe, kacagtam, együtt szórakoztam a tér közönségével. De néha kizökkentett ez a lófara-perspektíva. Mikor egymással szembefordult Blaskó Balázs és Kelemen Csaba, az oldalukat is láttam. De ugyanúgy a lovasszekereknek is. Az még csak hagyján, hogy a lovak oldalára számot pecsételtek. Hát Istenem! Ma már nem Pejkónak vagy Rárónak hívják őket, hanem 4511- nek vagy 2225-nek. Gépies korszak, gépies gondolat. De a vidám lovasszekerek oldalára is oda-odaV évfolyam 1995. október # 3. szám
