Hevesi Napló, 5. évfolyam (1995)
1995 / 2. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Bánffy György tárlatnyitója
KAROLY EVA kiállításának megnyitójára (Rátkay-klub) „Nem a való hát... annak égi mássa lesz, amitől függ az ének varázsa. E hűtlen hívség mely szebbít, nagyít, sulykot bizony nem egyszer elhajít... ez alkony-sugár... mely az árnyakat... e köd, mely nőtteti a tárgyakat... e fény töró'dés átlátszó habon, e zöld, esős lég egy május napon... ez önmagában szebb, dicsőbb természet: egyszóval a költészet.” Tisztelt Vendégeink! Károly Éva festményei alatt az Arany János-i meghatározás, a költészet képekben való megjelenésének bizonyítéka. E hűden hívség, vagy a zöld esős lég egy május napon, vagy a köd, mely nőtteti a tárgyakat... mind ugyanúgy illik az ecset kezelésének sejtelmességé- re, mint az igazi költészet minden mesterére. Csak egyetlen egy dolog hiányzik még, az Arany János-i értékelésből, ami Károly Éva művészetének szerves része: a varázslat. A színek, a megválasztott témák mind valami különleges világba var ázsolják a nézőt. Megszűnik a realitás, megszűnnek a hétköznapok, születik valami különleges, bizsergető emelkedettség. Mi más ez, ha nem a színek, érzelmek, idegek, vágyak varázslata. Ahogyan a sejtelmes kékek-zöldek-rózsaszínek meghökkentően keverednek és kavarognak képein, úgy kavarodik fel lelkünk rejtettebb zugaiból a sok elfojtott vágy, nosztalgia, valami szép, emelkedett, furcsa, tudatalattinkban talán még élő világ után. Károly Éva képei előtt ezek a mély rétegek is megmozdulnak, mindhez csatlakozik valami különleges, fojtott testiség öröme is. A magyarázat: ars poétikájában idézett mondatában rejlik: szeretek mindent, ami egészségesen szép. Csodálatos hit fűti a Művésznő egyéniségét és vetíti ezt a hitet képeinek keretei közé. És mindezt oly könnyed, játékos, felszabadult technikával, melyről - és ezt bocsássák meg nekem - ismét egy költőnk jut eszembe. A drága, öreg, játékos Weörös Sanyi bácsi, akinek verseiben óhatatlanul felfedezhetjük e képek világának testvériségét. Aki ilyen verseket tudott írni: „szent, kert, bő, lomb, tárt, zöld, szárny, fönn, lenn, tág, éj, jő, kék, árny, négy fém cseng: szép, jó, hír, rang... majd mély csönd leng mint hűlt hang...” íme, ha ezek a vásznak megszólalnának, mily jó kedvvel, mily játékossággal szólítanák meg kedves Vendégeinket. És ez a kezdő gondolatomhoz visszatérve nem más, mint a költészet, a szépség, a színek, a jó kedv varázslata. Ilyen kiállítás-megnyitón illik adatokat is közölni. Született itt meg itt, ekkor és ekkor, tanult itt meg itt, ennél meg ennél, itt volt kiállítása, ott volt kiállítása, és így tovább. Nem. Ha színészt kérnek megnyitóra, ne ezt váiják tőle. Mindarra, amit az adatok elmondanának, egyetlen szóban tudok válaszolni: a képek. Elmondanak mindent. Ezért a kiállítást tisztelettel megnyitom és kérem Önöket, hogy azzal a jó kedvvel beszélgessenek a képekkel, amely jókedv a vásznakról sugárzik és amelyek képesek meggyötört, kedélytelen, szorongó világunkat könnyebbé tenni. Budapest, 1995. május 2. Bánffy György 48 V. évfolyam 1995. Június # 2. szám
