Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Hekli József: Csehov drámák a Gárdonyi Géza Színházban

köznapok jelennek meg, a maguk unalmas, álmos, hol kellemes, hol elviselhetetlen valójukban, amelyekben az egyetlen menedék a félresiklott sors és az élet üressége ellen, a felfokozott érzés, még akkor is, ha az csupán hamis illúziókra épült. Ebben a világban az egymásratalálás is csak pillanatnyi illúzió, idővel elhervadó vágyakozás. A „Ványa bácsi" valóban a mindennapok drámája, egyúttal költői tiltakozás is a hétköznapiság ellen, szimbólumokkal megvilágított „lírai naturalizmus". A drámában mozgalmas mozdulatlanság van, s egyik tipikus jellegzetessége az, hogy úgy végződik, ahogy kezdődött.

Bármilyen furcsán hangzik, ott lehetne folytatni a történetet, ahol elkezdődött. Nem kevésbé jellegzetes az sem, hogy a kitűnő darab figurái - Vojnyickij, Asztrov, Jelena, Szónya s a többiek - valahogy megsejtik, hogy megmerevedett maszkjaik mögött látszat-életet élnek, a valódi élet elrohan mellettük. A nekik jutott - néha szép - formák és szerepek, amelyekben éltek, lényegében üresek, reménytelenek voltak.

A dráma rendezője, Gáli László, sajátos koncepcióval, modern elemekkel megszínezve állította színpadra a csehovi művet. A falusi élet jeleneteit mai fordulatokkal és mozdulatokkal igyekezett érzékletessé tenni.

Véleményünk szerint a rendezői telitalálatok mellett voltak melléfogások is. Az „antik" és a modern elemek, betétek keverése itt-ott ritmus- és hangulatváltási zavarokat okozott.

Nem kívánok a dráma mélyebb elemzésébe és a színészi játék értékelésébe belemenni. Megtette ezt helyettem az avatott kritikus. Véleményem szerint minden színész tehetsége legjavát nyújtotta. A sorból azonban mindenképpen kiemelkedett Csendes László alakítása. Asztrov doktor figuráját sok apró mozzanatból építette fel. Kitűnően játszott hangjával és hol félreérthetetlen hol félreérthető mozdulataival, játékos-komoly gesztusaival egy félresiklott,

HEVESI NAPLÓ 1994.1.