Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 1. szám - TESTÜNK - LELKÜNK TITKAI - Aranyi Lászlóné: Az inga elmélete és gyakorlata

„hygroszkopikus inga" címmel. Ezzel az inga versenytársa lett a varázsvesszős kutatók addig használt eszközeinek.

Működésének további kutatásához különféle ingakészülékeket terveztek és készítettek a zavaró tényezők kizárására. így pl.: 1838 körül a Loire menti prefektúra vezetője, F. de Briche alkotott egy ingakészüléket, hogy bemutathassa, nem az izmok mozgásától működik a készülék. De Briche felismerte, hogy az inga az ingázó akaratának, parancsainak megfelelően működik. De Rutter mag- netoszkópot készített. Üveglappal vette körbe az ingát, hogy lélegzetével ne befolyásolja a mozgását. Úgy vélte, hogy a vizsgálandó test mágneses sugarai közvetlenül hatnak az ingára.

Számos kísérletet, megfigyelést végeztek, majd különféle elméletek születtek az inga működésével kapcsolatosan. Például:

E. K. Müller megfigyelései alapján az élő emberi test kisugárzásairól a következőket állapította meg:

„az ujjakon kifelé sugárzik; ez az energia valójában a vér kisugárzása, ami függ a vér minőségétől; e kisugárzást át lehet adni (elég rövid idő alatt) fémnek, ebonitnak, rézhuzalnak stb; ez a kisugárzás áthalad különféle szerves és szervetlen anyagokon, üvegeken, állatbőrön, papíron stb., de a réteges vastag paraffin megfogja; hatást gyakorol a folyadékokra..."

Müller mérnök szerint ez a kisugárzás nem azonosítható az ismert elektromos energiával, inkább emberi „erővonal nyalábként fogható fel, aminek különféle elnevezései vannak: idegerő, emberi atmoszféra, ideghullámok, emberi kisugárzás, aura, életerő, OD odikus áramlás, életfolyam stb.

Leon Joly a „Radiesztézia a tudomány előtt" című művében úgy fogalmaz, hogy „az ember szervezete egy galvanoplasztizált erőteljes készülék, vagyis az emésztésünk a különféle kémiai variánsaival, a keringéseivel, az izmok és érmozgások elektromosságot és energiát termelnek".

HEVESI NAPLÓ 1994.1.