Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Sziki Károly: Hollywood-i magány
- Nem gondolt arra, hogy Magyarországra hazamegy, hazaköltözik?- 4 éve jártam otthon egyszer. 47 év után először! Énnekem semmi sincs otthon, ami oda kössön. Családom sincs. Talán van egy unokatestvérem valahol, nem ismerem. A barátaim nagyon megöregedtek, mind 80-on felül van, inkább 90 fele jár, aki még él. Engem például rettenetesen zavar az is, dehát fütyül rá Budapesten mindenki, rettenetesen zavar, hogy ott, a Vígszínház előtt az út másik oldalán mindenféle izé, tutyurkák-mutyurkák árulnak mindenféle vackot. Ti nem láttátok a Váci utcát békében. Ti nem láttátok a Duna korzót békében, jó, rendben van, volt szegény ember, de ma is van! Ma is vannak nagyon szegény emberek odahaza. Éheznek, öregek, elhagyatottak. Nekem ez... Megint apukámra kell visszatérni, aki úgy magyarázta, hogy az úriember nem azt jelenti, ki volt a nagyapja, hanem az úrnak tetsző ember. És azt mondta, ne kérdezd és ne nézd, hogy honnan jött, azt nézd, hova érkezett és mit csinál. Ezt megtanultam. Feri egyszer megismertetett egy hódmezővásárhelyi parasztfiúval. Aki a háború után képviselő lett. Nem jut hirtelen eszembe a neve. Egy olyan tiszta lelkű, olyan jólelkű, olyan magyart! Anélkül, hogy a fél téglával a mellét verte volna, hogy a „keresztény nemzeti magyar"... izé, nem tudom micsoda. Mit kell ezt mondani, vagy van, vagy nincs! Nem szeretem ezeket a kilengéseket. A rendes embereket szeretem. És az okos embereket, végtelenül. Nekem az élvezet. Okos ember pedig egyre kevesebb van. Én soha nem mondtam, hogy hős vagyok. Mikor a németek bejöttek, különböző embereket mi bújtattunk el. És azt mondtam, hogy nekem ne mondjátok, mert én nem vagyok hős. De engem, ha pofon ütnek, én mindent elmondok... Sziki Károly 92 HEVESI NAPLÓ 1994.4.
