Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Sziki Károly: Hollywood-i magány
- És jöttek tovább a szerepek, játékok, filmek?- Igen. Nagyon jó kritikákat kaptam. Szerettek. Most, hogy így magával beszélek, úgy jön elő, mintha legendát mesélnék az ókorból, hát „kutyajó", azt se tudják, hogy ki vagyok, mi vagyok, vagy mi van. Más világ van már. Anyuka mondogatta: „borzasztó, hogy megváltozott ez a világ". Hát ez, amiben én felnőttem, kicsit még jobban megváltozott, mint az övé. Egész más. Egész más. Hogy is mondjam? Különböző típusú emberek léteznek. Van aki a darabban játszik s még éjjel két lokálban fellép, s akkor közli, hogy ő a legnagyobb ember Magyarországon, ő keresi a legtöbbet, s ha lehet, még vidékre is „lemegy". Van egy másik típus, aki mindenkit lenéz, állandóan vájkál mások életében. Végül kiderül, nem ér semmit. Minket, színészeket borzasztóan megbecsültek, de nem csak úgy, hogy nem tudom milyen mozgalom nevében „maga kiváló", hanem 24 órán át. Szerettek, megbecsültek, nem irigyelték tőlünk a luxust, nem irigyelték azt, hogy fölemelt fővel mentünk, és vissza mertünk szólni bárkinek a színházban is. Megkövetelték a fegyelmet, nagyon megkövetelték. Nem lehetett pl. telefonhoz hívni előadás közben. Mert hátha valaki egy rossz viccet csinál és fölidegesít. Jób Dániel egy különlegesen intelligens ember volt, a tehetsége mellett zseni. Megkövetelte, hogy ne legyünk műveletlenek, hogy jómodorúak legyünk. Minálunk, mikor bejött az ember a színpadra, hozta magával a levegőt. Abban a korban a Vígszínháznak volt egy stílusa, amibe bele kellett nőni. Nem tudott valaki csak úgy belesétálni. És nem nyomorogtunk. Még a szegényebbek se nyomorogtak. Vidámabb színészek voltunk.- Fellapozgatom az asztalán fekvő kritikai példatárat. Az egyik címe: „Az új Gál Franciska a Vígszínház bemutatóján. Az előadás meglepetése Szombathelyi Blanka...". A kisasszony nevét soha 84 HEVESI NAPLÓ 1994.4.
