Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 3. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Sugár István: Az egri 14. honvédgyalogezred

dennemű más fegyver nélkül. Kelemeny géppuskás századának moz­gósítása létszám, lovak és járművek mellett, fegyverzet nélkül részére merőben elképzelhetetlen volt. E géppuskás század elhelyezési kör­zete 1944-ben is, akárcsak 1942-ben az úgynevezett Szarvas lakta­nyában, a Diófakút utca végében a Szent László internátusbán, a mel­lette állott Polgári Lövölde épületében, valamint Okolicsányi Imre al­ispán gyümölcsösében volt. Kelemeny azonban nagy titokban és szi­gorúan bizalmasan megszervezte Pataki Pál törzsőrmesterrel, hogy a részükre szükségesnek ítélt fegyverzetet és lőszert a Trinitáriusok „rossz templom"-ából megszerzik, áttelepítve azt körzetükbe. Ezt oly módon oldották meg, hogy éjjel 10 percenként indítottak útnak kato­nákat, hogy észak felé megkerülve a várost, a géppuskás század szá­mára nélkülözhetetlen fegyverzethez hozzájuthassanak. Ilyen módon csak lóvezetővel 12 géppuska, 4 páncéltörő ágyú és 3 aknavető be is érkezett biztonságosnak bizonyult körzetükbe. A negyedik aknavető­nél azonban kirobbant a baj. Egy Maróti László nevű honvéd ugyanis lusta volt a kiadott utasítás szerint megkerülni a várost, amint azt baj­társai tették a kapott parancs szerint, hanem a rövid, de rendkívül ve­szélyes utat választva, a mai Klapka utcán át, a Park Szálló előtt halad­va vezette az aknavető taligát. Tudnivaló volt ugyanis, hogy a német parancsnokság a szállóban székelt, s a kapuban álló éber germán őr felfigyelt a titkos fegyverszállításra. A bajt az is fokozta, hogy a taliga felborult és az aknavetőt a lőszerével éppen a német őr orra elé kitá­lalta. A következmény nem maradt el. Már másnap megjött a német parancs a legszigorúbb felelősségrevonásra és büntetésre! E kritikusnak bizonyult éjszakát követő napon Kelemeny Alajos géppuskás századparancsnokot és Pálos Ferenc őrnagy, zászlóaljpa­rancsnokot hadosztályparancsnoki kihallgatásra rendelték sisakban, fehér kesztyűben és díszruhában. Ebben az időben a hadosztálypa­rancsnok Vasváry Frigyes vezérőrnagy volt, a vezérkari főnök pedig lovag Kern Károly vezérkari őrnagy. Vasváry alaposan lehordta a ki­70 HEVESI NAPLÓ 1994. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents