Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 3. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Lőkös István: Híd a Dráván
udvarház, a „curia nobilitatis Brezovitza" gazdája, a Werbőczyánus, magyarbarát voltára büszke nemes úr, akinek tudatában jól megfér az illírizmusellenesség a horvát hazafiúi tudattal - jelképértékű novellahős. Morálfelfogása teszi azzá s az életideál, melyet ekképp fogalmaz meg: „Adja Isten, hogy ismét tudhassák majd az emberek, mi a barátság, mi az őszinte érzés, hogy újra lelkesedhessenek a magasabb célokért, és ne csak minduntalan a hatalom és a dicsőség után kapkodjanak. Adja Isten: olyanok legyenek, akik mind képesek a másikért áldozatot hozni. Mi ilyenek voltunk, s ez alól ritkán volt kivétel, s nekünk igenis jobb volt, mint a mai haszonlesőknek". 1981 nyarán, utolsó magyar vendég lehettem a zágrábi Gvozd utcai villában a már nagybeteg Miroslav Krlezánál. A beszélgetés tárgya hungarikáinak, azaz magyar tárgyú írásainak lehetséges budapesti kiadása, s a magyar-horvát szimbiózis nyolc évszázados története. Nosztalgikus beszélgetés volt, melyben felsejlettek pécsi hadapród- és budapesti ludovikás éveinek emlékei. S az a roppant tudásanyag is, amelynek birtokában imponáló biztonsággal ítélt már 1919 januárjában Adyt elsirató nekrológjában a dunatáji régióról: „Ha maholnap valaki a nagy szláv kulturális problémáról, kelet és nyugat, Európa és Ázsia összeütközéséről fog írni, feltétlenül a magyar lélek, e furcsa mozaik analízisébe kell bocsátkoznia, amelyben, mint valami kaleidoszkópban a Duna-medence minden népének és fajának sajátosságai egymásba játszanak". E sorokra kellett gondolnom akkor is, midőn távozóban - immáron mindörökre - e szavakkal köszönt el tőlem: „Csak egy folyó választ el bennünket, s e folyón hidakat kell építeni, a szellem hídjait". E testamentum megvalósításán fáradozunk most is... Lőkös István HEVESI NAPLÓ 1994. 3. 65
