Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 3. szám - TÁRSADALOM - TUDOMÁNY - Lőkös István: Híd a Dráván
rának panasza című énekében. S mennyi, a mának is üzenő bölcsességgel, amikor régiónk, Közép-Európa nációinak azonosságtudatát is versébe fogalmazta: Ma pedig se magyar, se cseh és se lengyel, hogy töröknek mezőben kopját szegezzen; nincs többé Bosznia vitéze, sem horvát, sem bátor dalmata, erdélyi s ugrovláh, ki keresztény hitünk híven oltalmazza, jobbjával szablyáját török vérbe mártsa. A Ragusa falai között feljajduló költői panasz, a közös sorsról valló hang nem az egyedüli. Jól esik nyugtázni, hogy az évszázadok folyamán három dialektusban is irodalmi nyelvvé nemesülő lingua croatica mindegyik ágának művelői a későbbi századokban is fogékonyak voltak közös dolgaink, bajaink és örömeink iránt. A szigeti ostromot és Zrínyi Miklós halálát először epikus énekbe foglaló zárai költő, Karnarutic Barna csakúgy, mint a horvát barokk poézis óriása, Ivan Gundulic, kinek Osman c. monumentális törökellenes eposzát páratlanul gazdag magyar történelmi toposz- és motívumanyag színezi. Az pedig szinte szükségszerű és természetes, hogy a Dráva menti észak- horvát tájak litteratus croaticusainak munkáiban is megjelenik a magyarerezet. Egy különös akusztikájú, ma márarchaikusságával elbájoló nyelven, a kaj-dialektusban, fölöttébb gazdag Káldi György- és Pázmány Péter-reminiszcenciákkal, s a poéta Nyéki Vörös Mátyás barokk verseinek átköltésével. Kapcsolataink aranykora volt ez, melyet a budai franciskánus kolostor csendjében dolgozó tudós numizmatikus és história-professzor, Matija Petar Katancic zárt le - horvát prozódiát szerkesztve magyar mintára (Baráti Szabó Dávid, Rájnis József, Révai Miklós), közben „mértékre szabott" magyar strófákat is róva a szürke 62 HEVESI NAPLÓ 1994. 3.
