Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 2. szám - TESTÜNK - LELKÜNK TITKAI - Víz László: Assisi Szent Ferenc

ben. Amikor a rend vezetőinek nagyobb része az általános káptalanon enyhíteni kívánta az elv értelmezésének szigorúságát - úgy is lehetne mondani: leszavazták - lemondotta rend vezetéséről. Fájdalmas összecsapása a mérlegelő értelemnek és a földtől már-már elszakadó lángolásnak. De nem sértődött meg. Nem vonult ellenzékbe. Mint egyszerű szerzetes kívánt tovább munkálkodni. S ki tudja, milyen felismeréseket és élményeket érlelt a kudarc a Szent lelkében, az Istenre hagyatkozás, az Istenközelség, az Isten-látás forró extázisáig?

Egy év múlva Verna-hegyi magányában megkapja a stigmákat.

7.

Magatartásának alaptónusa a szeretet és az alázatosság; egyik sem mindennapi mértékben. A keresztény gondolkozók közül először értette át, mit jelent az, hogy Isten minden teremtmény Atyja; nemcsak az embereké, hanem a madaraké, virágoké, meg a mindenség csillagaié is. Először fogta fel és élte át minden teremtmény testvériségét s a hangot is megtalálta kifejezésére. A Fioretti legendája úgy tudja, hogy értette az állatok nyelvét - s az állatok is értették őt: prédikált a madaraknak, megszelídítette az erdei farkast. így beszél a legenda - a maga nyelvén.

De ugyanezen a nyelven szól Szent Ferenc egyetlen fennmaradt költeménye, a Naphimnusz, a teremtett világ Isten-dicsőítése. Senki előtte nem tudta így „egybe-látni" a teremtett „mindent", mint Isten művét, hatalmának, gazdagságának, szépségének tanúját és visszfényét, kezdve az éltető Naptól a testi halálig.

És aki ilyennek látja meg Istent, mekkorának láthatja magát? Ebből a relációból és Krisztus megváltó szenvedésének állandó szemléletéből ered Szent Ferenc alázatossága. Az ember a „függőségek teljessége". Boldogító állapot, ha a függőség a tökéletes Jósághoz, Igazsághoz, Szeretethez köt. Ha nem így lenne, kétségbe kellene esnünk; de miért ne bízzam magam arra, aki jobbat akar nekem, mint én magam?

HEVESI NAPLÓ 1994. 2.

77