Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 2. szám - KÖZÉLET - Kirilla Imre: Köszönöm
Nagyot lendült a világ. Eltűnt egy ideológia. S ő ott állt az úton, szimatolva, hogy merről fúj a szél. Kezdetben még minősítette is az újakat, nem éppen pozitív jelzőkkel illetve őket. Rájött, hogy milyen könnyű a zavarosba halászni. Egyszerűbb, mint ülni a parton és egyenként kiemelgetni az apró pikkelyeseket. Gondolta kárpótlásra is, mert egykor kitiltották az alapszervből. Ezt aztán gyorsan visszaszívta. Tisztességét ne firtasd, ne keresd. Hibáira rámutathatsz, de ez úgysem jelent foltot a „becsületén". Ma teli szájjal az új rendet dicséri, s mi büszkék lehetünk, hogy ismerhetjük őt. Köszönöm... A kis folyó felett összeölelkeztek a fűzek. A parton békésen legelésző jószágok. A fehér falú őrháztól indult. Sokan voltak testvérek. Kinőtt ruhájukat mindig a kisebbek örökölték. Anyja korán elment. Tetszett neki az egyenruha, a fényes csizma. Felkerült a messzi Pestre. S jött az az októbervég, a kertekben avart égettek, fanyar füstje szállt az égre. A körúton a tömeg skandálta egy szebb, egy jobb élet új jelszavait. Az a kora őszi nap tavaszt lehelt. Egysége feloszlott. Sietett haza. Észre sem vette, hogy a pályaudvar korma megül a ruháján. Várta otthon Margit. Tudta, hogy bajok lesznek, mert a lány apja, magas polcon ül az élcsapatnál. S a síkon a falu úgy terült el fehér apró házaival, mint legelésző tehéncsorda. Nem sok ideje maradt a meditálásra. Lázas napok és éjszakák követték egymást. A lányt és az apát biztonságba helyezte, sietett tovább, hogy őrizze a békés változást, hogy fékentartsa a túlzókat, a vért kívánókat. Az a novemberi hajnal faggyal jött, messzi sodorva a fákról azt a néhány elszáradt falevelet. Őt is begyűjtötték. Bűne nem volt, hát csináltak neki. Karácsony szombatján született meg az ítélet-, mint a Jézus életfogytiglan. A hazaküldött ruha gombjain ceruzával üzent Margitnak, várjon rá. A lány apja a nevére sem emlékezett a vérbírók 28 HEVESI NAPLÓ 1994. 2.