Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 2. szám - KÖZÉLET - Kilenc kérdés három jelöltnek
kérhető, hanem számon is kell kérni. Talán a város úgy ismert meg, hogyha valami közéleti fórum volt, ez legyen akár a lakások eladásáról, a melegvíz-szolgáltatásról, a kárpótlásról, vagy bármi olyan kérdésről, ami a városnak fájt, igyekeztem jelen lenni abban az esetben is, ha nem hívtak. Természetesen működésem során nemcsak a város, hanem a megye problémáival is foglalkoznom kellett a Hevesi Takarékszövetkezettől kezdődően a Hatvani Crassalkovich Kastélyon át. Azt hiszem, hogy ma nem megfelelő az a struktúra, ahogy a képviselők dolgoznak, ezen a struktúrán változtatni kell, meg kell teremteni a közvetlen kapcsolatot a választók és a honatya között. Ennek többek között a módszere, hogy igenis minden egyes szavazatáról számoljon el a képviselő. Tőlünk arrébb, a demokráciát több éve gyakorló országban minden egyes esetben a helyi lapok leközlik a képviselők szavazatát egyes kérdésekben, egyben azt is mellétéve, hogy abban az esetben a képviselő miért úgy foglalt állást. A helyi sajtóban a négy éves periódus alatt sokkal több lehetőséget adjanak a képviselőknek választópolgáraik közvetlen informálásához. Többször próbáltam megtenni azt, és itt a nyugdíjasok kérdésére térek át, hogy egy szavazás előtt, vagy törvényalkotás közben, azt a csoportot felkerestem, akinek az érdekét bármiféle módon érintette az a szavazás, vagy az a törvény. S ilyen körülmények között próbáltam tájékozódni, hogy mi az álláspont, vagy párbeszédben meggyőzni a hallgatóságot, hogy bizonyos fajta költségvetési terhelések nem adnak optimális, nem adnak jó megoldást. A nyugdíjasok kérdése egy rendkívül fájó pont Magyarországon, hiszen 2,8 millió emberről van szó. Azt, amit a Magyar Parlament tett, elvileg teljes mértékig azonosulni tudok vele, nevezetesen, hogy nem állít szembe társadalmi csoportokat, hanem a bérből-fizetésből élők bérkiáramlásának azonos mértékével emeli a nyugdíjakat. Természetesen a végrehajtási kérdés, hogy ki és milyen módszerekkel állapítsa meg a bérkiáramlást, én azt hiszem, hogy ezt, ennek feltételeit, tisztességesen meg lehet teremteni. Az utolsó kérdés, ebben a kérdéskörben, hogy valóban a köztársasági elnök szerepe és helye nagyon sok alkotmányossági vihart és feszültséget okozott az elmúlt 4 évben. Ez azt jelzi, hogy alkotmányi szempontból nem megoldott a köztársasági elnöknek a helye és jogköre. Ez egy kompromisszum útján kialakított köztársasági elnök, nem felel meg a magyar történelem hagyományainak sem. A Kereszténydemokrata Néppártnak és elődjének, a Barankovics HEVESI NAPLÓ 1994. 2. 25