Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)

1993 / 1-2. szám - VÉSŐ - PALETTA - Egyik merészebb, másik szorgalmasabb

kevés, a nyueati oldal természetes fényében és a mesterséges világításban fürödve — a munkák elmélkedésre csábítanak.

Néhány név, a hozzájuk tartozó pár lappal. A lestöbb akvarell, tájkép, eey-esy kirándulás emléke, Velence Mindenképpen vezeti a témák sorát. Ne is csodáljuk, hiszen a lagúnák városa a szerelmeseké, és a tárlaton túlsúlyban vannak a fiatal höleyek. Miután tehetségekről kell beszámolnom, a készséeekről valló jeeyekről-jelekről, kiindulópontként mégis az egyéniséget keresem, onnan akarnám kikövetkeztetni, miért és hogyan mutatja meg az alkotás kínlódására vállakozó fiatal az ő belső éniét. Akár a téma megválasztásában is. Mert vagy az elején ennek a kutatgatásnak, vagy a végén csak kikötnénk az egyetlen kérdésnél: miért állítja ki magát műveivel és műveiben a közösség elé egy ember, aki egy közülünk, de aki valamivel mégis több lehet nálunk? Vagy többé akar lenni? Vagy már most úgy érzi, hogy eligazítással szolgálhat nekünk a szépséggel és ami ezzel teljesen azonos értékű: az igazsággal. Már ha valóban művészetről van szó.

Kezdjük a grafikusnál, merta vonalak hordozzák ebben a műfajban a legtöbb racionalitást. László János vonalrendszerét ízlelgettük, kérdezgettük. Nem mindig felelt határozottan. Azt mondja egyik aláírása: mítosz. Ez így önmagában nem nyújt nekem eligazítást, mert nem derül ki, hogy az, amit felrak elébem, olyan mítosz-e, amit más is elfogad, vagy amit ő kárhoztat? Ha csak a betűkben, a hieroglifák rendjében nem rejtett el valamit, amiről nekem itt és most kevés adatot ajándékoz? Pedig feszültség támad abból is, ahogyan az ábrázolás közepéből feleit ki sok mindent, talán azért, hogy a szélekre és az ábra aljára tolt részletekből olvassuk ki azt, amire igényünk érkezik,

76 Hevesi Napló 1993. 1—2.