Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)

1993 / 4. szám - HAGYATÉK

a későbbiekben is a két várost összekötő Hatvan-Gyöngyös-Eger- Miskolc új vonal megépítése mellett ágált. Az említett tanácskozás azonban az új vonal „mielőbbi kijelölésének fontosságán" túl egyébről nem határozott.

A későbbi tanácskozásokat a következők jellemezték: 1. Gyöngyös felismerte azt, hogy minden esetben a mátraalji községekkel kell fellépnie az új vonal engedélyezése ügyében. 2. A helyi érdeket országos érdekként kell megfogalmaznia, vagy az országos érdekhez kapcsolnia. 3. Gyöngyös törekvéséhez elsősorban Eger érdekeit kell társítani. Jellemző, hogy bármely irányú volt is az új vonal tervezete, Gyöngyös polgármesterei, akik személyes kötelességüknek tekintették a vasútügy mielőbbi megoldását - minden tanácskozásra meghívták Gyöngyöspata, az akkor még önálló Gyöngyöspüspöki és Abasár községi bíróit is, illetve elöljáróságát, közjegyzőit.

Abasár nem minden gyöngyösi fővonal megépítésében volt érdekelt, csak azokban, amelyek a községen, illetve a határában átvezettek volna (az abasári vasútállomást a község keleti szélére tervezték). Ilyen több elképzelésben is szerepelt.

Az 1879. november 11-én jóváhagyásra benyújtott Gyöngyös- Egér közös tervezetet a szakminiszter átvette, de nem hagyta jóvá. Ebben a Hatvan-Gyöngyös-Eger vonalban Abasár is benne volt, a végső céllal, Miskolc elérésével.

Az 1882. március 9-i, Csömör Kálmán polgármester által felterjesztett gyöngyösi tervezet szintén Hatvan-Gyöngyös-Miskolc vonalat jelölte meg, de nem Egeren, hanem Füzesabonyon keresztül. Abasár ezen a vonalon is jelen volt. A miniszter ezt sem hagyta jóvá, mert Heves vármegye főispánja nem javasolta. Hiszen elkerülte volna Egert, a megyeszékhelyt. Még ha el is fogadja, az 5 év időtartama kért építési engedély elavul, mivel éppen azokban az években pusztította el a mátraalji, így az abasári szőlőket is a filoxéra-vész. Emiatt a lakosság az esedékes közös költségeket eleve nem vállalhatta volna.

1895-ben ismét előkerült a Mátraalján a vasútügy. A szőlők

HEVESI NAPLÓ 1993. 4.

111