Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)

1993 / 4. szám - TUDOMÁNY - Sugár István: Adatok az egri keresztényszocialista szakszervezetek történetéből

rendőrhatósági engedélyt nevezett fenti szám alatt kelt határozatommal meg is kapta. Nevezett a népgyűléseken a Keresztényszocialista Földmunkások és Földművesek Országos Szövetségének helyi csoportját óhajtja megalakítani, mely több községben sikerült is neki, viszont sok községben meghallgatásra sem talált. A gyűlések folyamán a munkásság szakszervezeti alapon való tömörítését kívánta határozatilag kimondatni és rábírni az embereket, hogy az eddigi napszám munka helyett ezentúl csak óradíjban vállaljanak munkát, olyképpen, hogy reggel héttől - este 6-ig terjedő időben, két órás ebédszünet kihagyásával dolgozzanak kezdetben 20 koronás órabérért, amely később több lehet, azonban kevesebb semmiesetre sem, és a munkaidőbe beszámíttassák a munkásnak a munkahelyre való megérkeztéig és onnan való távozásától lakásáig való elértéig eltöltött időtartam is. Habár nevezett előadó a szó szoros értelmében vett szabálytalanságot ezzel nem idézett elő, azonban a tudatlan, unintelligens és a forradalmak következtében minden rosszra könnyen hajló népet sztrájkokba kergette a járás területén. Folyó hó 16-án több helyről kaptam jelentést arra nézve, hogy a munkások megtagadták a munka teljesítését, sőt a szerződéses munkások is abbahagyták a munkát. Konkrét feljelentés érkezett, minek következtében Atkár községbe haladéktalanul kiszálltam, és ott a következőket állapítottam meg: Atkár, Vámosgyörk, Gyöngyöshalász, Hort és Ecséd községekben lelketlen izgatok a népet félrevezetve erőszakkal is arra kényszerítették a népet, - holott a nagyobb többség munkába akart állani, - hogy kötelességüket szegjék meg, munkahelyeikről azonnal távozzanak mindazon ideig, míg a munkaadóktól a követelt bérüket meg nem kapják. Helyi szakszervezetek alakultak, melyeknek megválasztott vezetősége többnyire azon egyénekből áll, kik már a forradalom alatt is gyanús magatartást tanúsítottak. Megállapítottam, hogy az egész mozgalom kiinduló pontja Atkár község volt, ahol a szakszervezet helyi csoportjának egyik vezető embere, Hovanecz Péter lázította fel a tömeget. Maga a 104 HEVESI NAPLÓ 1993. 4.

Next

/
Thumbnails
Contents