Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)
1993 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Kiss Roóz Ilona
a megtiszteltetésben részesül, hogy az olymposzi hatalmasság, maga az istenség száll le a gyarló földi lánykához, meghívni őt a szerelemre; mert az istenek is szomjazták annak idején azt a semmi máshoz nem hasonlítható fel lobogást, ami az emberi vérben és a szenvedélyben találja meg a maga fűtőanyagát. A fiatalságát lejegyző művésznő, a szerelmes asszony igazgatta-öltöztette formába mindazt, ami akkor, annak idején betöltötte őt, meghatotta, meghatározta a sorsát, vezette a kezét. Annyira magától értetődő és elbűvölő ez a háromszor megformált mitológiai jelenet a beval lőtt és megélt szerelemről, hogy le is fotóztuk nagy-gyorsan hangulat-ébresztőnek, így, az idegenforgalmi szezon kezdetén. És mert nem egyszer viziteltünk a Klspnépostiban, gondolataink támadtak. Nem tudjuk, milyen forgalmat bonyolít le ez a kiállítás, egyáltalán ez a kecses barokk épület, hogyan veszi az idejáró közönség a látnivalókat, de úgy érezzük, lehetne még valami másat is kezdeni ezzel az épülettel. Azon túl, hogy újabb Kiss Roóz Ilona alkotásokkal is érdemes lenne bővíteni ezt a gyűjteményt. Ha más nem lenne! Például itt van a palota ápolt, zárt kertje. Ebben a jól füvesített térségben már rendeztek szobor-tárlatot, csak úgy a fűben leültetve a köveket, bronzokat. És kitűnően hatottak. Fel kellene tehát tölteni ezt a viszonylag ízlésesen felújított palotát újabb látnivalókkal is, a pincétől az emeletig - kivéve azokat az irodákat, amiket múlhatatlanul fel kell áldozni a szent bürokráciának. Élővé kellene tenni ezt az egész térséget, ahol maga az épület is építő-művészet. Kölcsönhatásba és kapcsolatba lehetne és kellene hozni az egyéb, Egerben láthatótalálható állandó kiállításokkal is. Gondoskodni kellene arról, hogy megfelelő idegenvezetéssel, leporellókkal lássák el az idejövőket. De nem feledkezve meg arról sem, hogy a mai fiatalság is eljöhetne ide egy-két szakóra erejéig ismerkedni a szépséggel, a művészet Hevesi Napló 1993. 3. 51