Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)
1993 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Barokk évben - barokk világ
Tornyok, paloták népesítették be Egert is, s bennük az isteni szolgálatra rendelt ruhák, edények, gyertyatartók—tele ragyogással. Az aranynak, mint a legfőbb anyagi értékek egyikének szüntelen felmutatásával! Az egri püspökök kétszázötven év művészi remekeit gyűjtötték-halmoztákfel. Mert felhalmozhatták. Most az érseki gyűjtemény múzeummá alakítva, kitárva sorakoztatja egymás mel lé a miseruhákat, a palástokat, megőrizve a mai kor számára is azt a világot, életfelfogást, ami akkor uralkodott. Fotók sorozatával kísérjük végig jelen számunkban azt, amit az egri főpapok—miközben világi hatalmat is gyakoroltak, mint örökös főispánok—összegyűjtöttek, halálukban pedig a közösségre hagyatkoztak. Mi, mai emberek csodálkozunk ezen a formai és gondolati tobzódáson, amit az egri templomokban, a liturgia eszközeinél szemlélhetünk. Karcsú egykori előkelőségek, túlöltözött, túlkárcsú és elegáns főúri személyek jelenítik meg az oltár magasában, fénytől kemény ruhák díszítik az alakokat, akik hirdetik magukat, magukról, magukkal a kort és azt, ahogyan gondolkodtak. Bemutatják a Bibiliában, azaz a Szentírásban lejegyzett világot. Hogy ezek a szoborba és színekbe-formákba költöztetett alakzatok hogyan élték meg a hitet, mekkora mélységgel, és a Greco által is felfestett elragadtatás hogyan emelhette, emelte-e egyáltalán ezeket a külsőségekért rajongó és minden áldozatot túlhangsúlyozó lelkeket—> nem tudjuk utólag sem megállapítani. Egyazonban kétségtelen. A barokk szel lem, a barokk látványa, tartalma, fel a zenében J. S. Bachig, Hándelig és tovább, mert az isteni gyermekséget ránkmosolygó Mozartot is idesorolnánk a rokokóból, él és hat mai napig. Es hatni isfog, amíg ezeket az építményeket állni hagyják. A megőrzői tisztelet szelleme vezetett minket is, amikor a barokk évében lapunk hasábjait felkínáltuk a barokk szellem láttatására. Meg azért is, hogy elbandukolván lassacskán a 2000. esztendő küszöbéig, elgondolkodjunk azon, hogy a világ mi által megy elébb: az esztelenek háborújával-é, 48 Hevesi Napló 1993. 3.